Elképesztő még belegondolni is: éppen 60 évvel ezelőtt szerepelt életében először a Magyar Televízió képernyőjén Kudlik Júlia!
Kudlik Júlia (78) 1964. februárjában állt először kamera elé, miután előző évben érettségizett, majd mindenes, ügyelő és rendezőasszisztens lett. Persze, előtte részt kellett vennie egy bemondó-meghallgatáson, majd elvégzett egy beszédtechnika tanfolyamot.
Férjem halála óta fél ember vagyok
21 éves volt, amikor 1966. decemberében az Új Szó című lapnak adott interjút. Júliát, aki akkor már Szűcs László rendező felesége volt, és az ELTE bölcsészkarának második évfolyamát végezte esti tagozaton, a legközelebbi céljairól kérdezték. Júlia akkor így válaszolt.
– Az egyetem elvégzése, azután – esetleg előbb… – egy kisfiú. Vagy egy kislány.
Álmai csak részben valósultak meg. A diplomát megszerezte, mellé angol és spanyol nyelvvizsgát is, de gyermeke nem született.
– A férjemmel negyven évig éltünk házasságban – mesélt egy nyolc évvel ezelőtti interjúban szeretett férjéről. – Kilenc évvel ezelőtt ért véget földi zarándokútja, azóta fél emberként próbálok helytállni, mert nekem még dolgom, feladatom van. Azóta is folyamatosan beszélgetek vele, és ma is számíthatok rá, annak ellenére, hogy a szememmel nem láthatom. Igazán úgyis csak a szívével lát az ember.
Azóta nincs mellette senki, aki segítené, támogatná, tette hozzá. De ez nem zavarja. Sőt, inkább élvezi, hogy senkinek sem kell megfelelnie, szabadon élhet úgy, ahogy azt jónak tartja.
Emberi, szakmai – és etikai sokk ért
Júlia annak ellenére, hogy félév híján 40 évig dolgozott a televíziónál, bő két évtizede, amióta nincs ott, nem nézett tévét.
– Szentendrén élek több mint tíz éve, és nagyon jól érzem ott magam, lezártam az életem korábbi részét. A régi kollégákkal, akik még élnek, tartjuk a kapcsolatot, ha nem is napi szinten, de találkozunk itt-ott – nyilatkozta évekkel ezelőtt a kulturpart.hu-nak. – Annak idején, amikor egy csoportos létszámleépítés keretében elbocsátottak, egy olyan emberi, szakmai és etikai sokk ért, ami azt váltotta ki belőlem, hogy valamit le kell zárnom, be kell fejeznem a nézők és magam felé is úgy, hogy méltó legyen ahhoz az elmúlt negyven évhez, amit végig csináltam. Úgy gondolom, hogy ezt sikerült megoldani. Nyíltak más ajtók és ablakok, és én beengedem rajtuk a fényt.
Élvezem, hogy visszavonultan élhetek
Legutoljára, két éve, a Blikknek adott interjút egy könyvbemutatón, ahol arról beszélt, nem zavarja a kora.
– A korra csak egy évszámként tekintek. Az idő megráncosíthatja a bőrt, de az érdeklődés elvesztése számít igazán. Mert ha az nincs, az a lelket is megráncosíthatja. Én pedig nagyon figyelek arra, hogy a lelkem fiatalságát megtartsam. Megengedhetem már magamnak azt a luxust, hogy azt csinálhatok és vállalhatok el, amit akarok, és amiben valóban örömömet lelem… Nem hiányzik a tévé és a rivaldafény, és nem is szeretnék már visszatérni. Élvezem azt, hogy visszavonultan élhetek. Engem egyébként az utcán nem szoktak megismerni az emberek, de nem is bánom. Én ezzel soha nem foglalkoztam. Ugyanolyan ember vagyok, mint bárki más.