Gyász! Elhunyt Grétsy László

91 éves korában meghalt a közismert magyar nyelvész, Grétsy László.

A professzor az Anyanyelvápolók Szövetségének konferenciáján lett volna díszvendég hétfőn az Eötvös Loránd Tudományegyetemen, ezen a rendezvényen jelentették be halálhírét. Mint mondták, az ismert nyelvész készült erre a konferenciára, de vasárnap álmában békésen elhunyt – írja az Index.

Blankó Miklós magyar nyelvész közölte a gyászhírt a konferencián, nem sokkal később pedig a közösségi oldalán emlékezett meg Grétsy Lászlóról.

– Decemberben még leveleztünk, néhány napja telefonon beszéltünk. Ma, a magyar kultúra napi eseményünk előtt kaptam a hírt: elhunyt Grétsy László tanár úr, mesterem, atyai jóbarátom. A Teremtő rendezhette így: saját otthonában, álmában ment el, néhány héttel a 92. születésnapja előtt. Nagyon szerettem Tanár Urat! Már most mérhetetlenül hiányzik!



Mint írta Blankó, a kép éppen a mai konferencia helyszínén készült néhány éve.

Hirdetés

Grétsy László a 80-as években lopta be magát a tévénézők szívébe, az Álljunk meg egy szóra! című Vágó Istvánnal közös műsorában tanította a tévénézőket a magyar nyelv helyes használatára. A korabeli Magyar Televízió egykori népszerű műsora több mint 500 adást élt meg 2022 márciusában, a 90. születésnapján készített utoljára interjút a Blikk a legismertebb magyar nyelvésszel.