Most kaptuk! Rendkívüli! Tömegével látogatják az emberek Schmuck Andor sírját – Mutatjuk, mi történt:

A történetet még érdekesebbé teszi, hogy Schmuck Andor történetesen remek egészségnek örvend. Roppant bizarr történetet osztott meg a Riposttal Schmuck Andor, a Tisztelet Társaságának elnöke, aki szerencsére jól van, él és virul. Ezt azért fontos leszögezni, mert tény és való, hogy a Fiumei Úti Sírkertben ott található a sírja, és még a neve is rá van vésve a márványból készült kőre. Azoknak, akik most értetlenkedve ráncolják a homlokukat, eláruljuk, hogy a politikus neve egy baráti szívesség miatt szerepel a sírkövön.Régi jó cimborája, Pánczél Zoltán kérése volt, hogy az örök optimista közszereplő mellette nyugodjon.

„Tizenegy éve már, hogy az én Zoltán barátom elhunyt. Ő hosszú évtizedekig a temesvári Mihai Eminescu egyetem rektora volt, sok magyarországi fiatalt mentorált, engem is. Rettegett a haláltól, nagyon félt, hogy elfelejtik, ezért kitaláltam, hogy megrendezem a jövőbeli temetését. Minden részletet elmondtam neki, amitől megnyugodott. Arra is megkért, hogy feküdjek mellette. Hogy ne gondolhassam meg magam, a nevem is belevésettem. Jó szívvel tettem, mert megígértem neki” – magyarázta Schmuck Andor, aki azért egy csavart belevitt a történetbe. A sírkőre ugyanis egy latin mondat is rá van vésve, mégpedig a következő: Non Sunt Ex, ami magyarul annyit tesz: Itt sem nyugszom. Városi legenda övezi a végső nyughelyet. Schmuck most azt is megosztotta velünk, hogy tudomása szerint egyre több diák keresi fel a sírját. Ezek a tanulók Erdélyből érkeznek és csak azért zarándokolnak el a temetőbe, hogy megérintsék, sőt, megsimogassák a sír jobb oldali oszlopát, ami ettől fényesebb lett a többinél. De mégis miért?

Nos, Andor megadta erre is a választ! „Az én Zoltán barátom pedagógus volt, szívügyének tartotta a jövő generációjának támogatását. Amikor megkérdeztem egy diákot erről a furcsa jelenségről, azt felelte, hogy ennek a temetői rituálénak köszönhetően biztosan sikerülni fog neki az érettségi. Mintha valami varázserőt tulajdonítanának a sírnak” – mesélte némiképp meglepetten Schmuck, aki már azzal is szembesült, hogy a temetőbe szervezett tematikus séták során egyre többen kíváncsiak az ő kriptájára. Így néz ki Schmuck Andor leendő sírja:

Hirdetés