3 unokája, és a saját lánya sem kíváncsi Korda Györgyre… Most kiderült, hogy mi történt! EZ azért nagyon durva:

Még 2009-ben derült fény Korda György féltve őrzött titkára, miszerint van egy 25 éves gyermeke. Noha apa és lánya jó ideig tartották a kapcsolatot, egy idő után teljesen eltávolodtak egymástól, és azóta sem beszélnek egymással. A népszerű énekes csupán annyit tud a ma már 43 éves, Torontóban élő Juditról, hogy egy szicília férfi oldalán talált rá a boldogságra, akivel családot alapítottak.„Három unokám van, de nem ismerem őket – árulta el az ATV Húzós című műsorában az énekes, akinek fogalma sincs, hogy lánya gyermekei vajon tisztában vannak-e azzal, hogy nagyapjuk idehaza országos sztár.

– Nem tudom, az anyjuk mennyit mond el rólam – ismerte be elérzékenyülve. Az énekes még 1980-ban egy hosszabb tengerentúli fellépésről hazatérve szembesült azzal, hogy van egy négy hónapos lánya, aki korábbi, kérészéletű kapcsolatából, Kiss Kati táncdalénekesnőtől született. – Ez így alakult, lehet, hogy ez egy kudarc az életemben, nem tudom. Kétféle érzés van bennem, mert egy kapcsolatnál mindig két ember a hibás. Lehet, hogy én vagyok a hibás, lehet, ő. De az élet hozta így, 15 ezer kilométer távolság pedig mindig sok – magyarázta az immár háromszoros nagypapa, aki aztán a Blikknek bevallotta: Máig értetlenül áll lánya azon döntése előtt, miszerint egyáltalán nem kívánja tartani a kapcsolatot vele.

– Én 40 év után sem tudom elengedni az édesapámat, akivel olyan mély kapcsolatom volt az, hogy ha egy napig véletlenül nem beszéltünk, akkor idegbeteg voltam. Én bizony 2012-től 2015-ig három súlyos betegségen estem át, és lehet, hogy mindketten hibásak vagyunk abban Judittal, hogy ez a kapcsolat semmilyen, de ha a vér szava megszólalt volna, akkor legalább ebben az időszakban egy telefont kaphattam volna!”

Hirdetés