128 perc után jött meg a mentő, kínhalált halt a családanya

A mentőautóban állt le a szíve az 50 éves Samantha Deakinnek, miután összesen 128 percig várták a párjával, hogy megérkezzen hozzájuk a mentő. A családanya párja többször is hívta a mentőket, ám azok csak órákkal később értek ki a helyszínre. A nő végül a kórházban életét vesztette.

John Leyland, Samantha élettársa elmondta, hogy november 26-án először délután négykor tárcsázta a segélyhívót, amikor a párja súlyos puffadásra utaló jeleket észlelt.  „Amennyire én tudom, a puffadás a belső vérzésből ered. A kanapéra fektettem, majd hívtam a mentőket. Az szóba sem jöhetett, hogy én vigyem be, mert túlságosan rosszul volt ahhoz, hogy megmozduljon. A hívás végén csak annyit mondtak, ha rosszabbul lesz, hívjam őket újra” – mesélte az 55 éves férfi, aki korábban elsősegélynyújtóként dolgozott – írja a Bors

Amíg a pár a mentőre várt, a nő állapota egyre rosszabb lett, elsápadt és pokoli fájdalmaktól szenvedett, a végén már levegőt is alig kapott.  John többször is segítséget kért, mire végül – 128 perccel az első telefonhívást követően – megérkezett a mentő. 

„Amikor utoljára láttam, azt mondtam Samanthának: Szeretlek, találkozunk a kórházban” – idézte fel a férfi.

Hirdetés

Samantha út közben vért kezdett el hányni, majd leállt a szíve. A mentők ekkor még újra tudták éleszteni, ám egy második szívleállást követően, a kórházban elhunyt: a halál oka belső vérzés volt. John 15 perccel ezután érkezett meg a kórházba.

Az életem megállt, véget ért. Csak igazságot akarok neki szolgáltatni. Minden hanyagságért, ami azon a napon történt. Fájdalmak közepette halt meg, és iszonyatosan meg volt rémülve – jelentette ki John, aki úgy döntött, jogi lépéseket tesz a mentőszolgálat ellen.

naphire