Szívszaggató: 1 éves korában elhunyt kislánya sírjánál ölte meg magát a rendőr

Öngyilkosságot követett el szolgálati lőfegyverével csütörtök reggel egy Botoşani megyei 47 éves rendőr – nyilatkozták az Agerpres hírügynökségnek a megyei rendőrség képviselői, melyről a maszol.ro is beszámolt.

A rendőrségi források szerint a férfi holttestét Vlăsineşti község temetőjében vette észre egy helyi lakos, aki az 112-es segélyhívószámon jelentette az esetet.

Az első információk szerint a férfi az egy éves korában elhunyt kislánya sírjánál vetett véget az életének.

Több tragédia történt az utóbbi időben

Egy hónap leforgása alatt három tinédzser kísérelte meg eldobni magától az életet. A 16 éves sümegi kisfiú, Pisti iskolai zaklatás miatt vetett véget önkezével az életének. A fiú a vasúti sínekre feküdt egy közeledő mozdony elé, aminek a vezetője már nem tudott időben lefékezni. Ezt követte Eszter tragédiája, aki Pisti halála után két héttel lett öngyilkos. November 23-án egy budapesti gimnázium egyik emeletéről vetette magát a mélybe egy 15 éves fiú. Máté előre készült az öngyilkosságra, és iskolai padján búcsúlevelet hagyott hátra, amiben leírta, hogy nagyon szereti édesanyját. Ő túlélte a zuhanást, súlyos sérülésekkel szállították kórházba, ahol meg is operálták.

Hirdetés