Botrány! Nagyon durva dolgot mondott Csobot Adél Rácz Jenőről

Csobot Adél Rubint Réka posztja alatt mondta el a véleményét Rácz Jenő sztárboxos győzelméről. A Blikk is megírta, hogy Istenes Bence ellen a sztárséf győzött. Csobot Adél, aki a Sztárbox egyik műsorvezetője is, egyértelműen a párjának, gyermekei apjának, Istenes Bencének szurkolt, aki végül vereséget szenvedett a séftől.

Az alulmaradt tévést a meccs után azonnal előkapták, mert nem fogott egyből kezet Rácz Jenővel, Istenes azonban elárulta, a séf ordenáré dolgokat kiabált neki. Mint ismert, a felek között már jó ideje ment az adok-kapok, de a sztárséf akkor akadt ki igazán, amikor Istenes Bence rasszista kommenteket is megosztott vele kapcsolatban. A tévés később emiatt bocsánatot kért. A mérkőzést tehát már eleve hatalmas indulatok előzték meg, a helyszínen pedig alaposan megoszlott a szurkolótábor:

Hirdetés

A közönség egy része Jenőnek, egy másik része Bencének szurkolt. A helyszínre kilátogatott Rubint Réka és a családja is, akik Rácz Jenőt támogatták. A fitneszedző a sztárséf győzelme után a közösségi oldalára posztolt, amire reagált Csobot Adél is, aki megvédte a párját. Rubint Réka azzal kezdte a posztját, hogy Rácz Jenő egy bajnok, majd így folytatta: „Szívből gratulálunk és a csapatodnak is! Van igazság…” – írta a fitneszedző, akinek a fiát, Schobert Norbikát néhány hete legyőzte Istenes Bence. A bejegyzéshez kommentelt Csobot Adél is: Hát, minden van, csak igazság nem😢 – szúrt oda a Sztárbox műsorvezetője.