Amiről senki nem tudott eddig – Most jött a hír Jákob Zoltánékról

Vasárnap este nehéz döntést kellett hoznia Jákob Zoltánnak. Nem volt könnyű dolga, hiszen mindkét lány közel állt a szívéhez, de végül Natit elengedte és Bettit választotta.

A forgatás óta azonban nem találkozhattak, most viszint végre ott folytathatják, ahol elkezdték.

„Ilyen furcsa kapcsolatkezdetem még sosem volt, az biztos” – mondta a Ripostnak Jákob Zoltán.

A forgatás utolsó napja óta, vagyis nagyjából öt hónapja nem találkoztunk Bettivel, pusztán üzenetek formájában tartottuk a kapcsolatot. Nem azért, mert egyikünk vagy a másikunk nem akart volna találkozni, vagy mert nem értünk volna rá, hanem mert a műsor végéig, érthető okokból, nem mutatkozhattunk együtt

A Nagy Ő természetesen igazi lovag maradt ebben az időszakban, rá se nézett más nőre a forgatások után.



„Két éve nem volt kapcsolatom, ezért hozzászoktam, hogy nyitott szemmel járhatom a világot és szabadon ismerkedhetek a hölgyekkel. Az utóbbi öt hónapban viszont más volt a helyzet, hiszen a TV2 képernyőjén választottam ki Bettit, aki keményen megküzdött azért, hogy belopja magát a szívembe, és esélyt kapjunk arra, hogy a kamerákon kívül is jobban megismerjük egymást.

Hirdetés

Ezért erre az öt hónapra cölibátust esküdtem, vagy ha úgy tetszik, megvakultam. Hiszen hogy nézne ki, hogy össze-vissza randevúzgatok, miközben azt a hölgyet, akit választottam, még csak nem is láthatom?” –tette fel kérdést Zoltán, aki bár továbbra is bízik választásában, úgy gondolja, hogy egy komoly beszélgetésre biztosan szükségük van ahhoz, hogy kiderüljön, mi legyen a folytatás.



„Tehát ha bármi elkezdődik köztünk a jövőben, annak az első lépése most következik. Annyit mondhatok, hogy a mögöttünk álló öt hónap felvetett bennem olyan új kérdéseket, amelyeket a forgatás alatt nem tettem fel Bettinek, hiszen csak most láttam a műsort.

Ugyanakkor abban is biztos vagyok, hogy az eltelt idő benne is szült gondolatokat. Hogy mit hoz a jövő, azt nem tudom, de nyitottan állok elébe” – mondta a magyar milliárdos, aki tapasztalta ugyan a kísértést az utóbbi időben, de ellenállt neki.