Ő az a csinos nő, aki Schobert Norbi első felesége volt. Megdöbbentő, mi derült ki a házasságukról

Hűha!

Schobert Norbi egy időre kivonult a tévézésből, és nem vállalt szerepléseket, amikor kipattant, hogy cége gigabüntetést kapott a Gazdasági Versenyhivataltól.Nehéz időszak volt ez a fitneszguru számára, aki most azonban úgy döntött, igent mond Hajdú Péter felkérésére.Ő lesz a következő vendég a Beköltözve Hajdú Péterhez című műsorban, ahol kendőzetlen őszinteséggel mesélt a büntetésről, a kórházi kezeléseiről, de még első feleségéről is.Burján Szafi megrázó vádakat hozott fel Schobert Norbi ellen / Fotó: Pozsonyi Zita

Schobert Norbi első felesége

Sokan nem tudják, de Schobert Norbinak nem Rubint Réka az első felesége. Bár tagadhatatlan, hogy szerelmük kiállta az idő próbáját, és őket egymásnak teremtette az ég. Már számos alkalommal újították meg a fogadalmukat, és fogadtak örök hűséget egymásnak.

Réka előtt alig 24 éves korában elvett egy csinos hölgyet, akivel nem tartott sokáig a kapcsolata. Erről először a Pimasz úr Ottalszik című műsorban mesélt Papp Gergőnek, lassan kilenc éve.

„24 éves koromban beleszaladtam egy gyors házasságba. Ez otthon nem tabu téma, Réka is tudja, semmi gond ezzel nincs. Olyan rég volt, hogy tán igaz sem volt. Maga a házasság csak három hónapig tartott. Nagyon szerettem a hölgyet, aranyos is volt, de elhidegültünk egymástól elég gyorsan” – mesélte.

Hirdetés

SZTORI

Ő az a csinos nő, aki Schobert Norbi első felesége volt. Megdöbbentő, mi derült ki a házasságukról

Oszd meg ezt bejegyzést!Megosztás

Hűha!

Schobert Norbi egy időre kivonult a tévézésből, és nem vállalt szerepléseket, amikor kipattant, hogy cége gigabüntetést kapott a Gazdasági Versenyhivataltól.Nehéz időszak volt ez a fitneszguru számára, aki most azonban úgy döntött, igent mond Hajdú Péter felkérésére.Ő lesz a következő vendég a Beköltözve Hajdú Péterhez című műsorban, ahol kendőzetlen őszinteséggel mesélt a büntetésről, a kórházi kezeléseiről, de még első feleségéről is.Burján Szafi megrázó vádakat hozott fel Schobert Norbi ellen / Fotó: Pozsonyi Zita

Hirdetés

Schobert Norbi első felesége

Sokan nem tudják, de Schobert Norbinak nem Rubint Réka az első felesége. Bár tagadhatatlan, hogy szerelmük kiállta az idő próbáját, és őket egymásnak teremtette az ég. Már számos alkalommal újították meg a fogadalmukat, és fogadtak örök hűséget egymásnak.( Friss hírekért kattints ide!)

Réka előtt alig 24 éves korában elvett egy csinos hölgyet, akivel nem tartott sokáig a kapcsolata. Erről először a Pimasz úr Ottalszik című műsorban mesélt Papp Gergőnek, lassan kilenc éve.

„24 éves koromban beleszaladtam egy gyors házasságba. Ez otthon nem tabu téma, Réka is tudja, semmi gond ezzel nincs. Olyan rég volt, hogy tán igaz sem volt. Maga a házasság csak három hónapig tartott. Nagyon szerettem a hölgyet, aranyos is volt, de elhidegültünk egymástól elég gyorsan” – mesélte.

Most Hajdú Péterrel újra előkerült a téma, ami egyébként egyáltalán nem tabu Norbiéknál.

"Az első feleségedről miért nem beszélsz soha? Merthogy az nem a Réka volt" – szegezte neki a kérdést Hajdú Péter. Mire Schobert Norbi így válaszolt:

Privát szférája van, civil teljesen, normális élete van. Egyébként aerobikozik, tánctanár, tök ügyes. Szép nő, de nem passzoltunk össze. Ez az igazság

Majd jött a következő kérdés a műsorvezetőtől:

"Mennyi ideig voltatok együtt?"

"Két évig jártunk, és három hónapot voltunk házasok. 1 hónap után elköltöztem otthonról."