Kiderült, ki lehetett a harmadik fél Berki Mazsi és Krisztián házasságában

Miután megszületett Berki Mazsi és Krisztián közös gyermeke, Emma, nagyon megromlott a kapcsolatuk. Mazsi elmondása szerint, sajnos harmadik fél tehetett a történtekről.

Mindezt a Beköltözve Hajdú Péterhez című YouTube-műsor felvételén mondta el az özvegy.

„Nem tudom, a szüléskor mi történt az életünkben, de utána valamit találtam otthon az iPaden. Miközben szültem, gyermekem édesapja egy másik nőnek küldött képet magáról és a gyermekünkről. Ott volt más beszélgetés is, de írta azt is, hogy most végzett a kórházban, most tud kiszökni onnan. Ezután romlott meg a kapcsolatunk. Azt nem tudom, mi volt utána, de valószínűleg találkoztak” – mondta a műsor ajánlójában a sztáranyuka, aki azt is megemlítette, hogy ismeri a hölgyet, ugyanis az egyik üzleti partnere volt.

„Nem beszéltem róla a mai napig, de nagyon nagy szívfájdalmam volt, hogy amikor megszületett Emma, az első nap elment valahova, majd visszajött estére, majd másnap eltűnt a kórházból, és vissza sem jött. Plusz egy napot benn maradtam a kórházban, mert nem értem őt el telefonon. Egyedül, a nyitott sebemmel pakoltam össze kettőnk cuccát és Emmát, és egyedül is vittem ki „

Hirdetés

– fogalmazott Renáta aki ennél többet nem akart elárulni a dologról, ám a Ripost kiderítette ki lehet a hölgy. Mint kiderült a szerető is családos volt.

„Már a kislányuk születése előtt is voltak hullámvölgyek, de a pokol csak azután szabadult el, hogy Emma a világra jött. A megcsalás csak egy gond volt a sok közül, de az is igaz, hogy a kapcsolatuk végére ez tette a pontot. Pont, mint Pamelánál…”– kezdte a lapnak egy neve elhallgatását kérő ismerős, aki elmondott pár dolgot Krisztián szeretőjéről.

„Egy ismertebb üzletasszonyról van szó, a vállalkozását több tízezren követik, és annak idején Berkiékkel is együttműködött. Azt nem tudom pontosan, hogy a románcuk mióta tartott, de az biztos, hogy munkakapcsolatból lett „szerelem”. A hölgy egyébként egy férjezett édesanya, és Mazsit is jól ismerte. Sőt, külsőre is nagyon hasonlítottak, valószínűleg ez is megfogta Krisztiánt” – tette hozzá az informátor.

ripost.hu

Hirdetés