G.w.M kislányával közös fotóján olvadoznak a rajongók

Közel fél éve annak, hogy megszületett Kulcsár Edina és Varga Márk, azaz G.w.M közös kislánya, aki az Amara mevet kapta szüleitől. Az egykori szépségkirálynő és rapper párja sokáig távol tartották a nyilvánosság szeme elől újszülött gyermeküket, de nemrég úgy döntöttek, címlapfotón mutatják meg szerelmük gyümölcsét.

A házaspár arról is mesélt a Story magazinnak, hogy határozott és következetes nevelésben szeretnék részesíteni gyermeküket. Mint azt G.w.M mondta, a jövőben nem szeretné majd azt látni, hogy lengén öltözik, vagy diszkóba jár lánya. Szerinte egyébként nem is lesz szükség szankciókra, ugyanis olyan környezetben fog nevelkedni, hogy pontosan tudni fogja, mi helyes, és mi nem.

Amara konzervatív nevelést fog kapni. Rendkívül fontos lesz számomra az iskoláztatása is. Szeretném, ha már oviban angolt tanulna, mint a nagy testvérei, aztán pedig hogy jó iskolába járjon, és olyan tudásra tegyen szert, ami által minden kapu kinyílik előtte. Egy jó megjelenésű, kiegyensúlyozott, intelligens nőt szeretnék nevelni belőle.

– fogalmazott a rapper.

Hirdetés