Sokkot kaptak a lakók: a Blaha Lujza térnél vetett véget az életének egy fiatal fiú

Mentő és rendőrautó szirénája ébresztette hajnalban a VII. kerület lakóit a Rákóczi útnál. A Ripost információi szerint egy 20 év körüli fiú vetette ki magét az épület egyik emeletéről, egyenesen a buszsávra zuhant.

A kiérkező mentősök mindent megtettek, hogy megmentsék a férfit, de sajnos már nem jártak sikerrel. Az ott lakók sokkot kaptak a történtektől, megrendülve számoltak be András tragédiájáról a lapnak.

Épp a buszsávra esett szegény. Én nem sok emberrel beszélgetek a házban, leginkább csak köszönni szoktam, ha találkozom valakivel. Így volt ez most is, éppen munkába indultam reggel, amikor az ajtóban találkoztam az egyik hölggyel. Ő megállított és szörnyülködve mesélte, hogy itt jártak nálunk a rendőrök. Megkérdeztem tőle, hogy mi történhetett, és azt mondta, hogy a házból kiugrott egy fiatal. Ha jól emlékszem, azt mondta Andrásnak hívták szegényt… A mentők megpróbálták újraéleszteni is, de már nem sikerült nekik

– nyilatkozta a Ripostnak Ádám, az egyik szomszéd. Egyelőre még a helyiek csak találgatják, hogy mi történhetett, mert úgy gondolják, hogy nem volt előjele a tragédiának.

Hirdetés

Lehet, hogy szerelmi bánat miatt döntött így a férfi. Jelenleg sokan csak találgatnak a házban, halottam már olyat is, hogy lehet, hogy ivott előtte vagy beszedett valamit… Mindenesetre én úgy gondolom, hogy nagyon el lehetett keseredve valami miatt. Ráadásul pont egy olyan útra esett, ahol másodpercenként száguldoznak az autók! Ő biztosra akart menni, sajnos

– mesélte a lapnak egy neve elhallgatását kérő nő.

A tragédia kapcsán a Ripost megkereste az Országos Mentőszolgálatot is, akik ezt a választ adták:

A helyszínre riasztott mentőegység a hosszas újraélesztési kísérlet ellenére sem tudta sajnos megmenteni a férfi életét” A BRFK közigazgatási eljárás keretein belül vizsgálja az esetet. A mai napon, hajnalban 2 óra körül egy férfi kiesett a 7. kerületi Rákóczi úti épületből. Bűncselekményre utaló körülmény nem merült fel. A rendőrség közigazgatási eljárást keretein belül vizsgálja az esetet.

Hirdetés

Ha ön is úgy érzi, segítségre lenne szüksége, hívja a krízishelyzetben lévőket segítő, ingyenesen hívható 116-123, vagy 06 80 820 111 telefonszámot!

forrás