Aggasztó változás a benzinkutakon, mától érvénybe lép, erről minden autósnak tudnia kell

Lesznek olyan autósok, akik örülni fognak, és olyanok is, akik egyáltalán nem.

Rengeteg magyar autós figyeli, hogy éppenséggel hogyan alakul az üzemanyag ára. Néha már pár forintos drágulás is szinte közfelháborodást képes kiváltani, egy ugyanakkora mértékű árcsökkenés pedig már-már igazi boldogságot okoz egyeseknek – nos, most van ezzel kapcsolatban egy jó, illetve egy rossz hírünk is.

Az utóbbi hetekben eléggé hullámzó volt az üzemanyag ára, de nemrég felcsillant a remény, hogy esetleg egy tartósabbnak nevezhető árcsökkenés vár a hazai autósokra. Ez sajnos nem teljesen jött el, ugyanis a Holtankoljak.hu információi alapján a benzin literenkénti átlagára ugyan kevesebb szerdától, de a gázolajé emelkedik.

Komoly változás mától a benzinkutakon, ugyanis a benzin ára átlagosan bruttó 8 forinttal csökken literenként, a gázolaj literenkénti átlagára viszont bruttó 4 forinttal emelkedik – vagyis az autósok egy része örülhet, de a másik része pedig morgolódhat, hiszen most nem mindenki járt jól.

Hirdetés

Ez egészen konkrétan azt jelenti, hogy október 4-től, szerdától, azaz mától 1 liter benzinért átlagosan 639 Ft-ot kérnek el a benzinkutakon, 1 liter gázolajárt pedig 682 forintot, így mondhatjuk, hogy aggasztó változás következett be a töltőállomásokon, erre mindenképp érdemes mindenkinek felkészülnie – az pedig még kérdéses, hogy ilyen téren mit hoz a jövő.