Borzalmas részletek derültek ki Kozma Zsuzsi tragikus haláláról

Hétfőn életét vesztette Kozma Zsuzsi, magyar fitnesztréner, miután egy jordániai kiránduláson szelfizés közben megcsúszott egy sziklán, majd a mélybe zuhant.

Blikknek megszólalt Zsuzsi összetört fia, Norbert, aki nem akarja elfogadni, hogy egyedül édesanyja hibája miatt történt a szörnyű tragédia. Mint mondta, úgy tudja, hogy nem egy baráti kiránduláson vett részt és, hogy a túra szervezője pénzt kért a szervezőktől.

Nem tudom, hogy volt-e biztosításuk, hogy hogyan és miből hozzuk haza az édesanyánk holttestét. Abban azonban biztos vagyok, hogy ha vannak, akkor nem nyugszom, amíg elő nem kerülnek a felelősök

 mondta elcsukló hangon Norbert, aki hozzátette azt is, hogy a rendőrség először az édesanyja testvérét értesítette a tragédiáról, tőle tudták meg, hogy mi történt. Mint mondta, jelenleg annak próbálnak utánajárni, hogyan juthat haza Zsuzsanna holtteste, de egyelőre még azt sem tudni, mikor lehet hazaszállíttatni és hogy ezt ki végzi majd el.

Személyes holmijait majd a túra vezetője hozza haza hétvégén, a csoport akkor érkezik vissza. Szeretnék a szemébe nézni ennek az embernek, tőle hallani, hogy pontosan mi történt!

– jelentette ki Zsuzsa gyászoló gyermeke.

Hirdetés

A lapnak nyilatkozott Pál Gergely is, aki hat és fél évig alkotott egy párt a sportolóval. Bár a szerelmük elmúlt, de a szakítás után is barátok maradtak. „Már Jordániában volt, amikor utoljára beszélhettem vele telefonon. Azt mesélte, minden rendben van és nagyon jól érezte magát” – mondta a férfi, végül kiemelte: maga is különösnek tartja a történteket, szerinte már az is furcsa volt, ahogy az egész túrát megszervezték, majd a csoport tagjai hátrahagyták Zsuzsit a sziklák közt.

Az igazságra minden bizonnyal a jordániai hatóságok vizsgálata derít majd fényt, ez azonban nem enyhíti sem a család, sem a többezer – és nyugodtan nevezhetjük így őket – rajongó gyászát

– zárta gondolatait Pál Gergely.