Újabb támadás ért egy magyar rendőrt és egy polgárőrt Újbudán, súlyosan megsérültek

Egy benzinkútnál gázolták el őket.

A rendőr és a polgárőr együtt ment oda egy kocsihoz egy újbudai benzinkúton, ugyanis igazoltatni akarták a benne ülőket. Az autó ajtaját kinyitották, ám ekkor a sofőr hirtelen gáz adott és elhajtott. A rendőr és a polgárőr elesett, a Tények információi szerint

az egyikük koponyasérülést, a másik pedig medencesérülést szenvedett. A rendőrség keresi a menekülő sofőrt.

Az eset még szerdán hajnali két óra körül történt. A gázolás után hajtóvadászatot indítottak a sofőr ellen, aki nagy valószínűséggel alkohol és kábítószer befolyása alatt állhatott, ezért menekült el a rendőri intézkedés elől. Korábban a jogosítványát is elvették – ezt az egyik társuk mondta, aki éppen a kúton vásárolt, amikor a többiek kint vitatkoztak az egyenruhásokkal.

A Központi Nyomozó Főügyészség az esettel kapcsolatban mindössze annyit közölt, hogy hivatali személy elleni erőszak bűntette és más bűncselekmények miatt folytat nyomozást.

Hirdetés