„ANYA! MEGVANNAK!” – EGYMÁST ÖLELVE TALÁLTAK RÁ A 4 ÉVES IKERLÁNYOK HOLTTESTÉRE

Együtt aludtak el egy fából készült játékládában a négyéves ikrek, amikor a láda fedele rájuk csukódott. Aurorát és ikertestvérét, Kellant múlt hét pénteken este az édesapjuk, Don Starr fektette le aludni a floridai otthonukban, miközben az édesanyjuk, Sadie Myers dolgozott. Utóbbi szerint a lányok gyakran felkeltek az éjszaka közepén.

Péntek este egy játékládába bújva döntöttek úgy, hogy összebújnak, és visszaalszanak. Ebben a ládában tároltuk az összes plüssállatukat

 – írta az édesanya egy Facebook-bejegyzésében.

Az ikrek néhány plüssállatot kiszedtek a ládából, néhányat pedig bent hagytak, majd egymást ölelve elaludtak.

Hirdetés

Valamikor az egyikük megmozdult vagy rúgott egyet álmában, és emiatt becsukódott ennek a régi ládának a fedele…

 – mesélte Myers.

Én nem tudtam, és biztos vagyok benne, hogy sokan nem tudják, de a legtöbb fából készült játékláda, miután lecsukták, lég- és hangszigetelt. Szóval ahogy aludtak összebújva, lassan, pár órán belül elfogyott az oxigénjük, és elhunytak.

Az édesanya hozzátette, másnap reggel pánikba esett, miután látta, hogy az ikrek eltűntek az ágyukból, és a család kétségbeesetten kezdte keresni őket. Az egyik idősebb testvérük nyitotta ki a ládát.

Hirdetés

Anya! Megtaláltam őket! A játékdobozban alszanak

 – kiáltott.

Odarohantam, és tudtam, hogy valami nincs rendben

 – emlékezett vissza a szülő. Hiába riasztottak segítséget, a lányokat már nem tudták újraéleszteni.

Myers nővére a GoFundMe-oldalon kér segítséget a családnak.

ripost