VÉGE! Kimondták a magyar sztárműsorvezető válását

Hivatalosan is kimondták Demcsák Zsuzsa és indiai származású férje, Krishan Dangwal válását. Információink szerint az egykori házaspár békében intett egymásnak búcsút, és mivel közös vagyonuk nem volt, megegyezniük sem kellett az anyagiakról. A műsorvezető volt férje a hazájában kezdi újra az életét.Demcsáknak már a második házassága futott zátonyra. Talán az jelenthet vigaszt neki, hogy Krishannal megmaradt közöttük a jó viszony.

Mivel a férfi immáron több mint egy éve visszaköltözött Indiába, így a válás valószínűleg internetes videóhíváson, Skype-on keresztül történt. Nem szokatlan módszer ez manapság, ha a két fél nem egy országban él. – Könnyen, gyorsan és gördülékenyen, egy hangos szó nélkül zajlott a hivatalos procedúra. Nem volt közös vagyonuk, gyermekük, így semmiben nem kellett megegyezniük. Mindkettőjük sajnálta, hogy így alakult, de továbbra is jó közöttük a viszony és tartják a kapcsolatot – mesélte a műsorvezető egyik ismerőse.

Demcsákot is elértük, ám nem kívánt nyilatkozni.

Pedig a Farm VIP háziasszonyának és indiai származású férjének meseszerűen indult a kapcsolata. 2019-ben ismerték meg egymást az Ázsia Expressz forgatásán, és néhány hét alatt olyan komolyra fordult közöttük minden, hogy kint jelképesen megházasodtak. A jógaoktató hamar Zsuzsa után jött, majd Magyarországon kezdtek új életet, 2020-ban pedig hivatalosan is összekötötték az életüket.

Hirdetés

Úgy tűnt, nagyon boldogok együtt, Zsuzsa mind külsőleg, mind belsőleg teljesen átalakult a férje mellett, de tavaly nyáron már sokan gyanakodtak arra, hogy valami nincs rendben a szerelmesek között, hiszen amellett, hogy a közösségi oldalakon elmaradtak a közös posztok, Krishan hosszú időre Indiába ment, a műsorvezető pedig a nyári forgatásai után hónapokra Dominikára utazott a Money or Love műsorvezetése miatt. Kintléte alatt jelentette be, hogy nem voltak alaptalanok a találgatások, valóban véget ért a házassága.

– A férjemmel minden döntést közösen hoztunk meg, így hosszas gondolkodás után a szétválás mellett is közösen döntöttünk. Jövőbeli, a munkával kapcsolatos terveink olyan hosszú időre választanak el egymástól, ami – sajnos – nem teszi lehetővé a házasságunk fenntartását. El kell engednünk egymás kezét, de mindig ott leszünk egymásnak, mint legjobb barátok – írta akkor a közleményében Demcsák Zsuzsa, aki most már hivatalosan is elvált.

Forrás