Sokkot kaptak a lakók. EZT csinálják a fiatalok a 10 emeletes panelházak tetején

Több lakó is sokkot kapott, ugyanis új trend terjedt el a fiatalok körében. Tíz emeletes panelok tetején rollereznek, futkároznak és lógatják le a lábukat.

A lakók szerint a fiatalok bele sem gondolnak, hogy minden pillanatban életveszélynek vannak kitéve.

A konkrét eset Diósgyőrben történt meg. A napok múlásával egyre többen vannak, és szinte már csapatokban töltik az időt a panel tetején. A felháborodásuk teljesen jogos, és elmondásuk szerint tenni kell valamit, mielőtt ennek súlyos következményei lesznek. A polgárőrség és a rendőrség is értesítve lett a problémáról, akik folyamatosan ellenőrzik a tetőket.

„A lakók jelentették a problémát, miszerint a tízemeletesek tetején láttak 15-16 év közötti gyerekeket ugrálni, rollerezni, szaladgálni „– kezdte Telekes Zsolt, a Miskolc-Diósgyőr Polgárőrség Egyesület Elnöke.

Hirdetés

„A fiatalok viselkedése eléggé felháborította az itt élőket, hiszen ijesztő nézni is, ahogy lógatják lefelé a lábukat és életveszélyes trükköket csinálnak a tetőn. Úgy tudom, hogy egyelőre a rendőrségre nem érkezett emiatt feljelentés, de mi mindenkit kérünk, hogy azonnal szóljanak, ha látnak hasonlót, hiszen egy rossz mozdulat, és métereket zuhanhatnak a gyerekek…”

„Egyeztettünk a rendőrséggel és ellenőrzéseket tartottunk, hogy ne essen senkinek se baja. Beszéltünk a lakókkal is, hogy ha ilyet látnak azonnal riasszák a rendőrséget vagy minket. További intézkedéseket is tervezünk, például, ha elindul az iskola, akkor a szülőket is értesíteni fogjuk erről az új „trendről”, ami életveszélyes. Több törött üveget is találtunk, ami arra utal, hogy alkoholt fogyasztottak a tetőn”– árulta el Telekes Zsolt.

borsonline.hu