Az orvosok hosszú éveken át képtelenek voltak kideríteni, mi baja a nőnek. A gázszerelők egyetlen óra leforgása alatt rájöttek-Videó

A 41 éves Kathi Wilson 10 évvel ezelőtt tapasztalta magán először azokat a tüneteket, amelyeknek az okát az orvosok egy teljes évtized alatt sem tudták felderíteni. A nő fokozatosan vesztette el az erejét, egyre gyengébb és gyengébb lett.

Végül már járni is alig tudott, napja nagy részét ágyban, pihenéssel kellett töltenie. Kálváriája úgy tűnt, hogy soha nem ér véget: számos orvosnál járt, azonban sehogy sem tudták diagnosztizálni a betegségét, és így meggyógyítani sem tudták őt.

Egy nap aztán úgy döntött, hogy mivel egyre több időt kell ágyban töltenie, átalakítja a hálószobáját, és ha már ebbe belekezd, akkor a fürdőszobát is. Szerette volna újracsempésztetni a fürdőszobát, valamint a hálószobát egy olyan nyugodt helyiséggé varázsolni, ahol ideje nagy részét kényelmesen töltheti, és egy kicsit megnyugodhat.

A fürdőszoba átalakítása során a gázszerelők a régi bojlert is kicserélték, és észrevették, hogy azt annak idején rosszul szerelték be, és abból mérgező gáz szivárog.

Hirdetés

Miután elmondták a nőnek ezt a problémát, Kathi továbbgondolta a dolgot. Az egészségügyi problémái akkortájt kezdődtek, amikor a bojlerét újonnan beszerelték. Elmondta a szerelőknek, hogy milyen tüneteket tapasztal magán, és ők megerősítették, hogy ők úgy tudják, a bojlerből szivárgó gáz is okozhat ilyesmit.

Miután a szerelők megoldották a problémát, a nő végre napról napra jobban érzi magát, egyre energikusabb, és az egész élete megváltozott! Ami tehát nem sikerült az orvosoknak 10 év alatt, az egyetlen óra alatt megoldotta a két szakmunkás!