Most adták ki a közleményt Ferenc pápáról

Sikeres volt Ferenc pápa szerdán elvégzett sérvműtétje, a katolikus egyházfő éber és jól van – tájékoztatott a műtőorvos.

Mint mondta, a pápa olyan jó hangulatban volt, hogy megkérdezte:

Mikor csináljuk a harmadik (műtétet)?

Hangsúlyozta: Ferenc pápa, akinek nincs más panasza, öt-hét napon belül elhagyhatja a kórházat.



Matteo Bruni szentszéki szóvivő elmondta, hogy Ferenc pápa köszönetet mondott mindazoknak, akik jókívánságokkal halmozták el és a mielőbbi felépülését kívánták.

A Szentszék tájékoztatása szerint Ferenc pápa háromórás beavatkozáson esett át a római Gemelli klinikán egy bélfali sérv miatt, amelyet feltehetően egy 2021-ben elvégzett műtét okozhatott.

Hirdetés

„A műtétet elvégezték: szövődmények nélkül zajlott, három órán át tartott” – ismertette a Vatikán.



Ez a 86 éves egyházfő harmadik kórházi tartózkodása, amióta 2013-ban pápává választották.

A Vatikán szerint a pápa magánaudienciáit és a nyilvánosság előtti megjelenéseit június 18-ig törölték.