Nem úgy halt meg Suhajda Szilárd, ahogy eddig feltételezték

Két szemtanú beszámolója is megcáfolt néhány teóriát, amelyek a magyar hegymászó eltűnésekor kezdtek el terjedni.

Ben Ferrer, a Seven Summit Climbs csapatának tagjaként május 24-én reggel fél nyolckor tért vissza az Everest csúcsáról, ekkor azonban találkozott egy hegymászóval, aki egyedül ült a hóban. Ferrer lefotózta a férfit, akiről kiderült, hogy Suhajda Szilárd volt – írja a Mandiner nyomán az Origo.

„Megkérdezte, hogy milyen messze van még az Erkély, de közben eléggé fáradtnak tűnt, amiből én rosszul arra következtettem, hogy közli a csapatával a helyzetét, és esetleg visszafordul” – idézte Suhajda Szilárdot Ben Ferrer. Hozzátette, hogy szerinte az volt

az év legmegfelelőbb napja a csúcsmászásra, mivel a meleg hőmérséklet mellett kevesen tartózkodtak fent, a szél se fújt, sőt viharfelhőket sem igen lehetett látni az égen.

Hirdetés

Hat órával a találkozást követően Suhajda Szilárdot már az Erkély fölött látta Elia Saikaly, aki ugyan megpróbált kommunikálni vele, de már nem tudott – árulta el Saikaly.

Hiába szólítottam meg, nem válaszolt. Nagyon eltökéltnek tűnt, lassan, de biztosan haladt felfelé. Látszott rajta, hogy kemény fából faragták

A két szemtanú beszámolója ezzel alaposan rácáfolt egy elterjedt teóriára, miszerint sokan voltak a Mount Everesten, és emiatt Suhajda Szilárd elakadt, ami hátráltatta a csúcskísérletben. 

Ráadásul Ferrer közlése szerint az időjárás is megfelelő lehetett azon a napon, amikor a magyar mászó eltűnt – idézte fel a Világgazdaság.

Hirdetés