Elfogytak a szavak.. Most érkezett a tragikus hír Gálvölgyi Jánosról – Felesége közölte a lesújtó hírt az országgal:

Megszólalt Gálvölgyi János felesége. Nagy a baj, intenzív osztályra került Gálvölgyi János. A színművész szerda délelőtt lett rosszul, a családtagjai pedig azonnal hívták a mentőket, amikor látták, hogy komoly veszélyben van. Az ország egyik legnépszerűbb művészét jelenleg kórházban ápolják, lélegeztetőgépen van, mélyaltatásban – tudtuk meg a családtól. Mint írtuk, a Blikk a művész feleségétől, Gálvölgyi Judittól tudott meg további részleteket. – Meg tudom erősíteni:

Ma délelőtt lett rosszul, nehezen vett levegőt, kihívtuk a mentőket. Ők viszont az adatok felvétele után több mint egy órával sem érkeztek meg, ezért a lányomék vitték be autóval a kórházba – mondta elcsukló hangon a Blikknek Gálvölgyi Judit. A mentőszolgálat szerint a mentősök úgy ítélték meg, hogy a művész nem volt közvetlen életveszélyben, de vizsgálják, hogy ez szakmailag helyes döntés volt-e – tudta meg az RTL-Klub. Gálvölgyi a csatornának nyilatkozó lánya elmondta, hogy az édesapja félrebeszélt, amikor kórházba szállították, ott pedig folyamatos oxigénellátást kapott. – Gyakorlatilag úgy hoztam át a városon, hogy mellettem ült az anyósülésen, s mi tartottuk két oldalról a nővéremmel vezetés közben, mert annyira rosszul érezte magát – mesélte Dóra. Az állapotáról szerda késő délutánig a család nem kapott információt. – Nem tudjuk, mi baja van, nekünk sem mondtak semmit. Már délelőtt rosszul érezte magát – fogalmazott elcsukló hangon a feleség, aki kétségbeesve tapasztalta, hogy a színésznek légzési nehézségei vannak. – Amikor a lányomék autóba rakták, alig kapott levegőt, de még az eszméleténél volt. Nagyon aggódom érte, nem tudom, mi lesz velünk – tette hozzá Judit. A Fidelio kulturális portál a művészhez közeli forrásból úgy értesült, hogy a kezelőorvosai tüdőembóliát diagnosztizáltak Gálvölgyinél. A 74 éves színész alig néhány héttel ezelőtt a Blikk TV Címlapsztori című műsorában beszélt arról, hogy sokszor megfordul a fejében a gondolat, mi lesz, ha történik vele valami. – Ez egy ilyen szakma, a show megy tovább.

A színészhez közeli forrásból  a Fidelio.hu úgy értesült, hogy kezelőorvosai tüdőembóliát diagnosztizáltak.

Hirdetés

A mélyvénás trombózis egyik szövődménye, a tüdőembólia (pulmonális embólia) egy komoly, életet veszélyeztető állapot. Az esetek egy részében félrediagnosztizálják a betegséget, melynek fő okai a változatos tünetek. Légszomj, mellkasi fájdalom, szédülés, de egyes esetekben az általános rosszkedv és kevésbé egyértelmű panaszok jelentkeznek. A hangsúly a megelőzésen; a megfelelő szakorvosi kezelésen, az életmódváltásban, illetve a trombózisra való genetikai hajlamot igazoló vizsgálatok elvégzésén van – olvasható a tromboziskozpont.hu oldalán.