Öngyilkos lett Rózsa György felesége

Netes kommentelők azzal vádolják, hogy második feleségét, a rendkívüli szépséggel megáldott
Szádvári Gabriella bemondónőt elhagyta, miután azt a hetvenes években áruházi lopáson kapták és menesztették az állásából. Azóta csupán annyit tudni róla, hogy ismeretlen időben, ismeretlen
körülmények között elhunyt. Rózsa Györgyöt több évtizeddel a történtek után is mélyen érintik a
vádak.

– Szép kis születésnapi ajándék ez nekem, mondhatom! Nagyon bosszant a dolog! Soha nem
beszéltem még erről, most kivételt teszek. A névtelenség mögé bújó, gyáva „jól értesülteknek”
üzenem, hogy már évekkel az ominózus lopási ügy előtt elváltunk Gabival, nem tartottuk a
kapcsolatot, nem tudtam róla semmit. Az eset után a barátainkat, Ungár Anikót és férjét, Baronits
Zsoltot kértem meg, segítsenek Gabinak rendbe tenni az életét. Ők elvitték magukkal Palma de
Mallorcára, hátha távol attól az országtól, ahol megszégyenült, új életet kezdhet, de nem kért a
segítségből – mesélte szomorúan Rózsa.

Hirdetés


A bemondónő visszatért Magyarországra, de soha nem lehetett újra képernyős, és gyakorlatilag
eltűnt a barátok szeme elől. Egykori kollégái szerint a bemondónő pszichés zavarokkal küzdött.
Későbbi sorsáról szinte senki nem tudott. Rózsa György pedig rátalált Kanyó Éva tornászbajnoknőre,
egy lányuk született, és Éva haláláig boldogan éltek együtt. A tévés évekkel ezelőtt azt is csak egy
ismerősétől tudta meg, hogy Szádvári Gabi elhunyt, a pontos körülmények azonban előtte is rejtve
maradtak. Hosszas nyomozás után a közelmúltban kapott választ a kérdéseire.

– Hivatalos tájékoztatást nem kaphattam, így mellékutakon kutattam. Gabi több mint tíz éve
meghalt. Öngyilkos lett. Elszegényedve, magányosan hunyt el. Nagyon kedves, vidám lány volt,
tisztelettel kérek mindenkit, különösen a neten vádaskodókat, hagyják békében nyugodni!