Tóth Gabi kislánya kórházba került

Megrázó bejegyzést tett közzé Tóth Gabi Instagram oldalán. 

Mint az a posztból kiderült, napokig voltak kórházban kislányával, ami érthető okokból nagyon megviselte az énekesnőt.

„Kérlek titeket, hogy mindig hallgassatok az anyai ösztöneitekre! MINDIG! Én is hallgattam, és milyen jól tettem”

– kezdte a bejegyzést.

Hirdetés

Az énekesnő akkor kezdett el komolyabban aggódni náthás kislánya miatt, amikor napokkal később csak kezdett gyógyulni, és egyre furcsábban vette a levegőt. Hiába nyugtatták az ismerősei, érezte, hogy nagyobb baj van háttérben:

„De nem nyugodtam meg, mert ismerem a lányomat, szó szerint ismerem minden lélegzetvételét, és a zsigereimben éreztem, hogy ez már nem csak egy kis nátha.”

Akkor igazolódott be az édesanya aggodalma, amikor hirtelen felindulásból megmérte a kislány a szaturációját, rögtön tudta, hogy az eredmény nagyon rossz, így Gesztes Évához, a Gyermekmentő Alapítvány igazgatójához fordult segítségért, aki megerősítette: Hannarózát rögtön kórházba kell szállítani. A blogbejegyzés szerint 5 napig voltak kórházba a kislánnyal.

„Ezek a napok a teljes kétségbeesésben teltek. Volt, hogy Hanni kihányta az antibiotikumot, máskor meg annyi ereje sem volt, hogy felüljön az ágyban.”

– olvashatók a megható sorok a csalad.hu oldalán.