Elhunyt a Madách Színház legendás alakja

Elhunyt a Madách Színház legendás alakja

Életének 90. évében kedd hajnalban elhunyt Tarr Mari színházi súgó, a Magyar Köztársaság Ezüst Érdemkereszt kitüntetettje – tudatta a Madách Színház kedden az MTI-vel.

Tarr Mari díszlettervező férje, idősebb Tarr Béla (1926-1995) kísérőjeként került a Madách Színházba, ahol épp hiányzott egy súgó. Ezt követően 55 éven át dolgozott a teátrumban. A napi színházi munkától 80. születésnapján, 2014 januárjában köszönt el.

Mesterségéről, valamint a kulisszák világáról és szereplőiről a színház iránt érdeklődők körében rendkívüli sikert aratott Mesék a súgólyukból című estjén mesélt. Az előadásban állandó társa Dunai Tamás volt, akivel az egész országban, sőt, a határon túli magyarlakta területeken is bemutatták történeteiket, amelyeket aztán könyvbe is foglaltak.

Hívő emberként bejárta szinte az összes Mária-kegyhelyet, 2012-ben Pándy Piroska operaénekesnővel készített előadást Ave Maria címmel. Tarr Marit Pannonhalmán kísérik majd utolsó útjára, a temetés időpontjáról később intézkednek – írja az MTI.

Hirdetés