Molnár Gusztávról szomorú hírek érkeztek

Molnár Gusztávot legtöbben a Drága örökösök színészeként ismerik.
Immár 4 hónapja egy komlói intézetben próbál kigyógyulni
alkoholbetegségéből.
Az intézet zárt, minimum 12 hónapot töltenek bent a betegek.
Különböző programokat szerveznek nekik,
megtanulják értelmesen eltölteni az időt, és természetesen
életvezetési foglalkozásokon is részt vesznek.
A letelt év végén minden egy éve alkoholmentesen élő társukat
megünneplik, egyfajta születésnapot
ülnek.


Reméljük, hogy 8 hónap múlva Guszti is köztük lesz.
Előtte viszont még pontot kell tenniük házasságuk végére.
Nyilván a színész az intézetet még a válás indokával sem hagyhatja
el, ezért Skype-n keresztül fognak
elválni, remélhetőleg még a nyári, bírósági szünet előtt.
A feleség – Vivien – sokáig próbálkozott házasságuk
megmentésével, de rá kellett jönnie, hogy a három éves házasság

Eltöltöttek pedig egy közös hétvégét is, megbeszélték, mit hogy
kellene tenni, hogy működjön tovább a kapcsolat – ám ahogy
hazajöttek másnap már Guszti a pohárért nyúlt.
Ekkor tudatosult a feleségben, hogy nincs tovább, a kapcsolatnak
lényegében vége.
“Ha minden jól megy, még a nyár előtt megtörténik a válóperes
tárgyalás online, azaz Skype-on és
elválaszthatnak minket. Persze az intézmény bármikor dönthet
úgy, hogy Guszti nincs olyan állapotban,
hogy a tárgyalást lefolytassuk, noha remélem, ez nem így lesz –
újságolta a Blikknek Vivien, aki reméli,
hamarosan hivatalosan is véget ér a színésszel való házassága. –
Vegyes érzések dúlnak bennem, és igen,
ebben sok szomorúság is van. Mert nem úgy fut neki az ember egy
házasságnak, hogy válás lesz a vége.
Ám az is igaz, a végsőkig kitartottam és olyan lelki sebek
keletkeztek rajtam és a kisfiamon, amit egy
életen át hordozunk. Mint mindenből, ebből is sokat tanultam,
feltétel nélküli elfogadást, türelmet

támogatást. Azt persze nem gondoltam, hogy mindezt ilyen áron
tanulom majd meg, de ma már, ha
szembejön velem egy láthatóan alkoholista ember, az az első, ami
eszembe jut, hogy vajon mi vezethette
őt idáig. És aztán eszembe jut a családja is, hogy milyen végtelen
szomorúság lehet így látni a
szerettüket.”
A volt feleség azóta új kapcsolatot alakított ki, aki kisfiával is jól
meg van, és neki is támasza.
“Azt gondolom, ha egyszer Guszti le is akarna ülni velem, hogy
átbeszéljük a múltat, nem lenne miről

Hirdetés

beszélgetnünk, ő a nagy részére nem emlékszik annak, ami történt.
A fájdalomra sem, amit okozott
nekem és a kisfiamnak. Én pedig már nem szívesen tépném fel a
régi sebeket.”
Ez viszont azt jelenti, hogyha valóban elválnak, akkor a
rehabilitációs intézet után rokoni, baráti segítségre
lesz szüksége a színésznek ahhoz, hogy valóban talpra álljon, hisz
szűk család így nem lesz körülötte.
Remélhetőleg lesznek körülötte ismerősök barátok, szomorú lenne,
ha az egy év után a “semmibe lépne
ki”az intézet falai közül. Szomorú – de a feleséget is
messzemenőkig meg lehet érteni.