Könnyeivel küzdve jelentette be Bereczki Zoltán, szomorúak a rajongók

Komoly döntést hozott Bereczki Zoltán. A népszerű színész könnyekre is fakadt az ATV stúdiójában, amikor őszintén mesélt arról, hogy mostanra úgy érzi, felnőtt végre a színpadon kívüli szerephez, az apasághoz.

Kisebbik lánya, Flóra tizenkilenc hónapos, 46 évesen pedig most már főleg az apaságra szeretne koncentrálni. Ezért az összes szerepét visszaadta a Centrál Színházban, csak a saját darabját játssza a Játékszínben, illetve koncertezik, de napközben főállású apuka.

– Nem az érdekel a színházból, ami huszonévvel ezelőtt. Akkor azt akartam, hogy engem szeressenek, de ma már az érdekel, hogy elmeséljek egy olyan történetet, ami szerintem igaz, elmond valami konklúziót – mondta Bereczki Rónai Egonnak az ATV Húzós című műsorának felvételén, amelyet péntek este lehet megtekinteni a televízió YouTube-csatornáján.

– A lányom tizenkilenc hónapos, most főleg apuka vagyok, ez a hivatásom. A feleségem, Vica visszatért a Radnóti Színházba, én vagyok a gyerekkel otthon. A volt feleségem (Szinetár Dóra – A szerk.) otthon volt anno, három évig szoptatta a gyermekünket, aztán elindultunk, volt bébiszitter.

Azóta eltelt tizenöt év, és Bereczki úgy érzi, rengeteget változott az értékrendje és a fontossági sorrend az életében. Ezért is hozta meg az emíltett döntést.



– Persze, megváltoztam! Legalábbis nagyon remélem – mosolyodott el. – Azért adtam vissza a szerepeimet, mert apuka akartam lenni, és félig ezt nem lehet csinálni. Nagyon vágytam arra, hogy ezt most, ebben a körben, jól csináljam. De most sem tudhatom, jól csinálom-e… A tegnapi fürdetésnél például a gyermekemről levettem a pelenkát, ő pedig visongva rohangált körbe a lakásban…

Hirdetés

A beszélgetés ezen pontján a színésznél eltört a mécses. Elszorult a torka, láthatóan nehezen találta a szavakat.

– Nem tudtam, hogy ezen meg tudok hatódni, de úgy látszik, igen – mondta Bereczki. – A nagyobbik lányomtól is meghatódom, jó dolgai vannak…