Rossz hír érkezett a bankkártya-tulajdonosoknak>>>

Az infláció növekedése sajnos mindent utolér lassan, ez ellen nem lehet tenni semmit, az egyetlen dolog, amit tehetünk, hogy odafigyelünk a költéseinkre és megpróbálunk takarékoskodni.

Korábban a tv- és internetszolgáltatók is emeltek a díjaikon, most pedig a magyarországi bankok is kénytelenek meghozni ezt a döntést. Egyes értesülések szerint a legtöbb bank ezt az emelést már beépítette üzletszabályzatába.

A 2022-es évben az áremelkedés 14,5 százalékos volt, ezért ugyanilyen mértékben történt drágulás a bankszámlák tekintetében is.

EZ AZT JELENTI, HOGY EMELKEDIK A SZÁMLAVEZETÉS, AZ ÁTUTALÁS, A KÉSZPÉNZFELVÉTEL, A BANKKÁRTYA, ÉS AZ SMS DÍJA IS.

Az MNB kiemeli, hogy a hitelintézetek csak a szigorú jogszabályok betartásával módosíthatják a bankszámla- és kártyaköltséget. Ezek az okok pedig kizárólag csak olyanok lehetnek, amelyek a szerződéskötéskor az ÁSZF-ben már szerepeltek.

A bankok legalább 2 hónappal előre értesíti majd az ügyfeleit az áremelkedés mértékéről és arról, hogy pontosan mekkorák lesznek majd a fizetendő összegek.