Most érkezett! Földrengés volt Budapesten!

Szeizmográfképen is lehetett látni a rengést, amit Budapest nyolcadik kerületében érzékeltek.

Tegnap kora délután a hvg.hu egyik munkatársa jelezte, hogy a főváros VIII. kerületében földmozgást lehetett érzékelni. A lapnak a Kövesligethy Radó Szeizmológiai Obszervatórium ügyeletese megerősítette, hogy enyhébb rengést figyeltek meg. A szervezet továbbá hozzátette, hogy az ország több pontján is kisebb földmozgást érzékeltek.

A napokban több európai országban is földrengés volt




Mindössze kilenc nap telt el a törökországi tragédia óta, ám úgy tűnik, a földmozgások nem álltak meg. Grúziában, Romániában, Horvátországban, Nagy-Britanniában és most már hazánkban is lehetett földmozgásokat érzékelni.

Hirdetés

Ma délután Zágrábban is érezhető, a Richter-skála szerinti 4,8-as erősségű földrengés volt Horvátországban. Emellett Romániában is kitart a földmozgás, hiszen ma már a harmadik nap telt el úgy, hogy érzékelhető rengés volt.