Most érkezett! Földrengés volt Horvátországban

Magyar idő szerint 10 óra 48 perckor földrengés pattant ki Horvátországban 4.9-es magnitúdóval, a Krk-sziget közelében, közölte Facebook-oldalán az ELKH FI Kövesligethy Radó Szeizmológiai Obszervatórium.

A földrengés mélysége a jelenlegi becslések alapján 6 kilométer volt.

A földmozgást a hazai lakosság is érezhette, tették hozzá.

A helyi szeizmológiai szolgálat közölte, a földrengés a teljes horvát tengerparton érezhető volt, de a Dubrovnik Times arról ír, hogy még Zágrábban is érezni lehetett. A helyiek nagyon rövid, de egyben nagyon rengésről számoltak be, amit komoly hanghatás kísért, egyeseknél pedig csörögtek az edények a szekrényekben.

Hirdetés

A rijekai felhőkarcolók állítólag meginogtak, és a magyarok körében is népszerű üdülőhelynek számító Rovinjban is remegett a talaj az emberek lába alatt.

5-10 másodpercig tarthatott, de nem tűnt veszélytelennek

– erről a Jutarnji List egyik olvasója számolt be.

Sérültekről egyelőre nem érkezett jelentés, a helyi tűzoltóparancsnokság tájékoztatása szerint olyanokról tudnak, akik félelmükben telefonáltak, mert nem tudták, mi történik.

Hirdetés

Múlt hét hétfőn Törökországot rázta meg nagyon erős földrengés, ami több tízezer halálos áldozatot követelt, majd a napokban Romániában is földrengés volt.

2020. decemberében a magyar határtól körülbelül 100 kilométerre fekvő Petrinyában zajlott le 6,4-es magnitúdójú földrengés.