Pár perce kaptuk a hírt – Újabb két robbanás volt Magyarország ezen részén, többen elmenekültek otthonról

Beigazolódott, amitől a recskiek féltek: hatalmas robajjal jár a régi bánya újraindítása. Tegnap ugyanis megtörtént az első bányarobbantás a Hunyadi utcai lakóházaktól néhány méterre.

Az úgynevezett kőzetjövesztő robbantások hatalmas riadalmat keltettek a faluban annak ellenére, hogy nem újkeletű a bányászat a település környékén, csakhogy a régi bányák kilométerekre vannak a házaktól, az most újranyitott bánya azonban a közigazgatási határon belül helyezkedik el, néhány méterre a lakóházaktól.

A robbantás kapcsán felkerült videóban arról is szó esik, hogy a bánya újranyitásáról a helyieket nem kérdezték meg, a Blikk korábbi, helyszíni riportjából az is kiderül, hogy hatalmas volt a felháborodás és a félelem is a környékbeliek körében, az új bánya beomlásától tartanak.



A robbantás kapcsán az egyik lakó elmondta, hogy álmából riadt fel, az ágy is megremegett alatta. Állítása szerint azt ígérte korábban a vállalkozó, hogy az első robbantás idején együtt lesznek, együtt fogják megélni, de ez nem történt meg. Mindenki kiszaladt az utcára, félnek az emberek. Volt, aki a gyerekeivel a testvéréhez menekült, mert nem mert otthon aludni. Ez az LMP friss, helyszíni videójából derül ki:

Mint írtuk, az elmúlt napokban a szizmológiai obszervatóriumok is éreztek különös jeleket, kedden például erősen kilengtek a detektprpk mutatói, akkor a szakemberek azt mondták, hogy inkább valamilyen erős hanghatás lehetett a háttérben.





A Honvédség akkor azt mondta, gyakorlatoztak ott vadászgépek, a hangrobbanás azonban eddig nem okozott olyasmit, amit szeizmológiai berendezések kimutattak volna.

Hirdetés