Jaj ne! Majdnem meghalt Bodrogi Gyula!

A 88 éves Bodrogi Gyulát a színpad és a színház élteti. Olyan rossz volt az egészségügyi állapota, hogy ő maga is azt hitte, eljött a vég. 

Bodrogi Gyulának sérve volt, bevizesedett a tüdeje és eltört a bordája, így kétséges volt, felépül-e valaha. Ám a színész ma már jól van és újra játszik. Tele van tervekkel és nagyon jól érzi magát, feleségének köszönhetően, még hízott is egy kicsit. 

Remekül vagyok, a munkát nem hagytam abba, csak közbejött az egészségügyi problémám. Majdnem meghaltam, de Merkely professzor úr visszahozott– mondta viccelődve a Kossuth-díjas művész. – Újraszülettem, két születésnapot fogok már ünnepelni. Angéla gondoskodásának köszönhetően már egy picit sikerült híznom” – mesélte büszkén a 88 éves Bodrogi, majd hozzátette, meghatotta, ahogy a kollégái fogadták felépülése után. “Kedvesek voltak, örültek, hogy megvagyok.”

Az embernek az a dolga, hogy egy darabig él, aztán elmegy.Hallottam olyat, volt olyan ember, aki meghalt – mosolygott a színművész. – Engem a színpad, a színház éltet, amíg az erőm megengedi, játszani fogok” – mondta Bodrogi Gyula a Borsnak

Hirdetés