Meghalt Lovas Rozi szerelme,közös életet terveztek, a gyerekkérdés is szóba került köztük

Közös életüket tervezgették, amikor megtörtént a tragédia.

Nyolc évvel ezelőtt, egyik pillanatról a másikra veszítette el egykori szerelmét Lovas RoziBalikó Tamás rendező 56 éves volt. Közös életet terveztek, a gyerekkérdés is szóba került köztük, ám ezt már nem élhették meg együtt.

„Sose fog elmúlni az a hiány, amit ő hagyott, vagy az a fájdalom, amivel ez jár. Egyszerűen meg lehet tanulni vele élni. (…) Tudtam, hogy ő nem akarna engem így látni. Azt akarná, hogy boldog és szabad legyek. Ilyen módon az emléke, az ő jelenléte, azzal együtt az elvesztése, illetve hogy ha ezt az egész csomagot én megszeretem és a barátommá fogadom, akkor ezzel együtt lehet élni” – mesélte a Szavakon túl legutóbbi adásában a színésznő. 

Hirdetés

Ez nem múlik el. A mai napig álmodom vele. Vagy eszembe jut. Hallom a hangját

– jelentette ki Lovas Rozi, aki évekig gyászolta volt párját. 2020-ban ment férjhez Horváth János Antalhoz, akitől már két gyermeke született. Ezzel kapcsolatban megemlítette, hogy a férje egy olyan ember, akit volt párja is kedvelne. „Nincs benne olyan érzés, hogy valakivel pótolni akartam őt, vagy az ő hasonmását keresem, de az, hogy ők jóban lennének, és hogy szakmailag, emberileg megértenék egymást, az biztos.”