Újbudai rendőrgyilkosság: Döbbenetes részleteket árult el az igazságügyi orvosszakértő

Baumann Péter rendőr főtörzsőrmester gyilkosát az Igazságügyi Megfigyelő és Elmegyógyító Intézetbe szállították kivizsgálásra, itt derül majd ki, elmeállapota milyen mértékben befolyásolta szörnyű tettét. A 35 éves férfi agresszívan viselkedett és már nem először gyűlt meg a baja a hatóságokkal.

A rendőrséget január 12-én riasztották ahhoz a XI. kerületi társasházhoz, ahol az őrjöngő férfi egy idős nő lakásába igyekezett bejutni. A nála lévő késsel azonban a helyszínre kivezényelt mindhárom rendőrt megszúrta, Baumann Péter életét pedig már nem tudták megmenteni.

A Budai Központi Kerületi Bíróság február 15-ig elrendelte a férfi letartóztatását, jelenleg pedig az Igazságügyi Megfigyelő és Elmegyógyító Intézetben vizsgálják.

Hirdetés

A Mokka szerda reggeli adásában Kitanics Márk pszichológus, igazságügyi orvosszakértő szerint a kivizsgálás célja az, hogy megállapítsák, az elkövető valamilyen tudatmódosító szer hatása alatt állt, vagy esetleges elmebetegség állhat a történtek hátterében. A teljes igazság kiderítése hozzávetőlegesen egy hónapot vesz igénybe, hiszen a szakemberek folyamatosan figyelik a gyilkos viselkedését és magatartását is.