17 centis késsel szúrta meg a rendőröket az újbudai késelő,megrázó részletek derültek ki

Őrizetbe vették azt a férfit, aki csütörtök éjjel késsel támadt az intézkedő rendőrökre, és egyiküket olyan súlyosan megsebesítette, hogy a rendőr belehalt sérüléseibe – közölte a Központi Nyomozó Főügyészség, amely több hivatalos személy sérelmére elkövetett emberölés miatt nyomoz.

Az ügyészség közleménye szerint csütörtökön 22 óra körül tettek bejelentést az újbudai társasház lakói arról, hogy az egyik lakás zárva lévő ajtaját egy, a házban lakó férfi kalapáccsal betörte azért, hogy a lakásba bemenjen.

A kiérkező rendőrök a ház folyosóján elkezdték megbilincselni a 35 éves férfit, aki ekkor hirtelen rájuk támadt, ütésekkel és rúgásokkal próbálta akadályozni az intézkedést, majd egy 17 centiméter pengehosszúságú késsel a rendőrökre támadt, és mindhárom rendőrt megszúrta, a közlemény szerint azért, hogy megölje őket.

A támadásban az egyik rendőrt a bal combján, a másikat a karján és a mellkasán, a harmadikat szívtájékon szúrta meg, ő belehalt a sérülésbe. Ahogyan az a BRFK délelőtti tájékoztatóján elhangzott, a halott rendőrt Baumann Péternek hívták, kilenc és fél éve szerelt fel, az utóbbi időben körzeti megbízottként dolgozott, őt hősi halottnak fogják nyilvánítani.

Hirdetés

A Központi Nyomozó Főügyészség a bűncselekmény mielőbbi teljes körű kivizsgálása érdekében nyomozócsoportot hoz létre.

Telex információi szerint a rendkívül izmos, 80 kiló körüli férfi már szerda este megpróbálta agresszíven rátörni az ajtót szomszédjára, de akkor nem sikerült neki. Úgy tudjuk, csütörtök este hét óra körül körbejárta a négyemeletes házat, és mindenkihez becsengetett.

„Nem látjátok, mi történik itt? Nem lakik itt senki?”

– informátorunk szerint ezt üvöltötte a férfi agresszíven, többször mutatott a szemközti házakra, a sötét utcára, láthatóan zavart állapotban volt, de aztán elcsendesedett. Pár órával később, este tíz óra körül törte rá az ajtót a fölötte lakó szomszédjára, teljesen beszakítva azt.