Tragédia! A Duna-parton találtak rá a V’Moto-Rock legendájára halálra fagyva!

Herpai Sándor élete során számtalan csodás pillanat részese lehetett. Sokaknak azonban mind ezek ellenére az a végzetes nyolc évvel ezelőtti fagyos éjszaka rémlik fel vele kapcsolatban, amit követően örökre lehunyta szemeit.

A tragikus évforduló alkalmából cikkünkben felelevenítettük a zenész páratlan életútját, aminek utolsó időszakán bármilyen sajnálatos is, de senki nem tudott változtatni.

Tragédia! A Duna-parton találtak rá a V'Moto-Rock legendájára halálra fagyva! Elképesztő pályafutás állt mögötte!

Herpai Sándor 1954 február harmadikán látta meg a napvilágot és már fiatal korában rendkívül közeli kapcsolatot kezdett ápolni a zenével. Bár kezdetben a gitár volt ami megragadta a fantáziáját már gimnáziumi évei alatt áttért a dobokhoz, amik aztán örökre megváltoztatták az életét.

Az 1970-es években több zenekarban is megfordult, a Meteor nevű csapat tagjaként pedig megismerkedett egy bizonyos Demjén Ferenccel, akivel aztán beírták magukat a magyar könnyűzene történetébe.

Hirdetés

A két zenész ugyanis Menyhárt Jánossal kiegészülve 1977-ben megalapította a V’Moto-Rock zenekart, amivel feljutottak a csúcsig. Teltházas koncertek, felejthetetlen slágerek, és megszámlálhatatlanul sok rajongó jellemezték ezekben az időkben a tagok mindennapjait, Menyhárt pedig egyik kedvenc szenvedélyének, a Balatonon való vitorlázásnak is rendszeresen hódolhatott.

A mai napig kultikus státuszban lévő zenekar aztán 1989-ben feloszlott, a tagok azonban ezt követően sem estek kétségbe. Demjén Ferenc igazi slágergyárossá vált, Menyhárt Vikidál Gyula oldalán az MHV zenekar meghatározó tagja lett, és Herpai is újra koncertezni kezdett.

Barbaro nevű együttesével kompromisszumok nélkül játszhatta azt a zenét amit igazán szeretett, de 1998 és 2001 között a P. Mobil, majd 2001 és 2002 között a Keresztes Ildikó Band tagja is volt.

Hirdetés

2010-ben aztán a Barbaro nem koncertezett többé és bár a kiváló dobos szinte azonnal a Kormorán tagja lett, valami eltört benne, magánélete pedig egyre komolyabb válságba került.

Felesége elvált tőle, és közös fiukkal együtt kiköltözött kétszintes családi házukból. A zenész ezt képtelen volt feldolgozni, hónapokkal később egy körzeti megbízott depressziósnak és önveszélyesnek ítélte, ezért pszichiátriai kezelésre vitték, segíteni azonban ezzel sem tudtak.

Herpai megszökött a kórházból és visszatért leányfalui házába, amit ilyenkorra tartozások miatt már végrehajtás alá vontak.

A korábban ezrek által rajongott zenészt ebben az időszakban rendszeresen látták órákon át ücsörögni az egyik közeli parkban, ahol sűrűn hangoztatta, hogy nem bírja már ezt sokáig csinálni.

Bár a város lakói, a helyi baptista szeretetszolgálat és egykori zenésztársai – köztük Demjén Ferenc – is próbáltak rajta segíteni, nem tudták megmenteni.

Végül egy magányos éjszakát követően kedvenc helyén, a Duna-part egyik padján találtak rá rendkívül leromlott állapotban, teljesen kihűlve. Egy budapesti kórházba szállították, ám az életét már nem tudták megmenteni.

Herpai Sándor 2014 február 13-án, mindössze pár nappal a hatvanadik születésnapját követően életét vesztette. Páratlan zenei öröksége és a rajongóinak okozott számtalan felejthetetlen pillanata mellett azonban egy többmilliós jelzálogot is hagyott örököseire.

A dobos korábbi mesésnek tűnő, kétemeletes házára ugyanis az önkormányzat jelzálogjogot jegyeztetett be, mivel Herpai 217 ezer forintos adótartozást hagyott hátra. A bankok, a cégek és egyéb magánszemélyek követeléseivel együtt pedig ez az összeg 2014 májusában 23,7 millió forintot tett ki.