Kiderült az igazság!Ezért verték meg Schobert Norbit! 

Leütötték Norbit, saját étterme előtt érte a támadás

Sokan nem tudják ,de 2010-ben zsarolták Norbit.

Leütötték saját éttermében, mert nem fizetett ki egy nyomdai számlát, ami állítása szerint nem is őt terheli. Schobert Norbert ájultan zuhant a földre, és mire magához tért, a támadók már elszeleltek. A fitneszguru kisebb agyrázkódást szenvedett, sérüléseit a sürgősségi osztályon látták el.

Hirdetés

.Réka halálra rémült Norbi felesége talán jobban megijedt, mint maga az áldozat. Rubint Réka hangja még órákkal a történtek után is remegett. – Csak úgy felhívtam, mert éppen tévéforgatásra indultam, amikor mondta, hogy be tudnék-e menni a kávézóba, hogy kórházba vigyem. Iszonyatosan megijedtem. Azonnal indultam, mire odaértem, már ott voltak a rendőrök, és felvették a jegyzőkönyvet, és kihívták a mentőket is. Rettenetes, hogy milyen világban élünk! – mondta lapunknak Rubint Réka.bm–sd–hk

Hirdetés

BEHAJTÁS – Hiába zsarolták, nem fizetett, ez lett Schobert Norbi veszte. A fogyasztómesterre tegnap délután saját éttermében támadtak rá a pénzbehajtók. A három ijesztő külsejű férfi azonban hiába próbálkozott, nem tudott pénzt kicsikarni Norbitól, ezért az egyikük egyetlen ütéssel leterítette.– Hetek óta próbálkoztak, s eleinte „csak” milliókat követeltek, fenyegettek – mesélte lapunknak Norbi a Honvéd Kórház sürgősségi osztályán, ahová mentő szállította Szentendréről.

– Az ügy hátterében egy régi cég és egy kifizetetlen nyomdai számla áll. Abból a vállalkozásból azonban már évekkel ezelőtt kiszálltam, így az állítólag ki nem fizetett összeghez sincs semmi közöm. Ezt a jogászom is megerősítette. Néhány alkalommal már jártak bent az üzletben, a könyvelőmet is megfenyegették, majd azzal zsaroltak, hogy lejáratnak a sajtóban, mert vannak kapcsolataik – mesélte a nyakmerevítővel ágyban fekvő fitneszguru. – Tegnap hárman jöttek, kettőjüket ismerem is. Megvárták, míg elmennek a vendégek, majd 750 ezer forintot követeltek tőlem. Mondtam, hogy húszezret sem fogok fizetni, hiszen nem tartozom senkinek. Ekkor ütött le az egyik, s állítólag berepültem a sarokba.

Elvesztettem az eszméletemet. Mire magamhoz tértem, már elmenekültek, csak a kővé meredt személyzet állt az üzletben. Én magam hívtam a rendőröket – magyarázta. Norbin koponya és nyaki CT vizsgálatot végeztek. Órákkal a támadás után is kettőslátása és kínzó fejfájása volt. Közepes mértékű agyrázkódást állapítottak meg nála, ennek ellenére este saját felelősségére elhagyta a kórházat. A támadók egy dolgot figyelmen kívül hagytak: Norbi kávézója és környezete be van kamerázva, így minden mozdulatukat rögzítették. – Hibát követ el, aki egyszer fizet. Csak a bűnözést táplálja – tette hozzá Norbi, utalva rá, hogy a támadók továbbra sem várhatnak pénzt tőle.Beluzsárné Belicza Andrea, a Pest Megyei Rendőr-főkapitányság sajtóreferense elmondta, ismeretlen tettesek ellen nyomozást indítottak.