Az Országház fűtésszámlája gyakorlatilag a tavalyi kétszeresére nőtt.
A Parlament – ahol nagy viták vannak – fűtésrendszerét már 120 éve nem korszerűsítették, a nyílászárókhoz sem nyúltak egy ideje, többek között ez is hatalmas bajt okoz most. Az rtl.hu ugyanis megtudta, hogy durván megugrottak a rezsiköltségek az Országházban.
A tavalyi fűtésszámla kétszeresét kell már fizetni, tudta meg a lap az Országgyűlési Hivataltól. Októbertől ráadásul az eddigi ár több mint négy és félszereséért veszik a gázt, de az új számla még nem érkezett meg.
A fűtésrendszert kicsit sem lehet korszerűnek nevezni, hiszen több mint 100 éve ugyanolyan: a kazánház nem a Parlamentben van, hanem a közeli Balassi Bálint utca egyik lakóházának udvarán. A fűtéshez használt gőz innen egy alagúton át jut a törvényhozás épületébe. A kisebb irodákat, termeket radiátorokkal, az üléstermeket, csarnokokat és a kupolatermet légfűtéssel tartják melegen. Bár ez akkoriban forradalmian új technikának számított, ma már finoman szólva is elavult.
Az épület rezsijét különböző felújításokkal mindenképp érdemes lesz csökkenteni, ugyanis a 17 ezer négyzetméteres alapterületű épületben 450 ezer köbmétert kell fűteni. A Parlament fűtésszámlája 2021 első három hónapjában 48 millió forint volt. Ez 2022 első negyedévére csaknem a duplájára, 87 millió forintra emelkedett a földgáz drágulása miatt.
Az Országgyűlésben bizakodnak, hogy miután 18 fokban maximalizálták a hőmérsékletet, nem lesz a továbbiakban valamennyire mérséklődhet a rezsiszámla.
A gőzfűtés valószínűleg még marad pár évig, nagyobb volumenű felújításra ugyanis 2026-ig nem lehet számítani.
Érdekesség még a Parlamentről, hogy nem is olyan régen több mint 20 óráig vitatkoztak a képviselők.
Forrás