Most érkezett: ki kellett üríteni egy budapesti iskolát, több tucat diákot látnak el a mentők

Kiss Ádám közölte: nem sokkal háromnegyed nyolc előtt érkezett a jelzés, hogy egy XXIII. kerületi általános iskolában szúrós szagot éreznek. A fővárosi tűzoltók kiérkezése előtt 500 diák hagyta el az iskolát – tette hozzá.

Az MTI értesülése szerint a Dinnyehegyi közi Török Flóris Általános Iskolában 70 gyerek panaszkodott rosszullétre, róluk a helyszínre érkező mentők gondoskodtak.

Győrfi Pál az MTI érdeklődésére telefonon elmondta, hogy 10 mentőautót riasztottak a helyszínre, és az elsődleges információk szerint egyik gyermek sincs súlyos állapotban, sőt kollégái semmilyen „komoly” sérülést nem találtak.

Hirdetés

A katasztrófavédelmi mobil labor méréseket végzett, amelynek eredménye szerint veszélyes anyag jelenlétét nem lehetett kimutatni a levegőben.

A gyerekek arról számoltak be, hogy szúrós szagot éreztek, majd torokkaparás, szédülés jelentkezett náluk – tette hozzá, azzal együtt, hogy 30-35 gyereket vihetnek be, ha ez szükséges, a Heim Pál Országos Gyermekgyógyászati Intézetbe, ahol további vizsgálatokat végezhetnek rajtuk.