Bekövetkezett a legrosszabb: Megtalálták az eltűnt 21 éves Csaba holttestét – Borzalom amit vele tettek

Bomló holttestet találtak egy használaton kívüli csepeli gyártelepen. A budapesti rendőrök azonosították az eltűntként keresett elhunytat, s a nyomozás azt állapította meg, hogy a fiatal férfit nyáron ölték meg. Az életvédelmi nyomozók őrizetbe vették a feltételezett tettest és bűntársát.

A BRFK közleménye szerint a volt csepeli kenyérgyár területén füvet kaszáló munkás fedezett fel egy bomló holttestet szeptember 16-án. A Budapesti Rendőr-főkapitányság először közigazgatási eljárást indított, melynek keretében megállapították, hogy az elhunyt egy 21 éves férfi volt, akinek eltűnését augusztusban jelentették be, azóta kereste a rendőrség.

Hirdetés

A beszerzett adatok alapján felmerült, hogy bűncselekmény történt, ezért az eljárásba bekapcsolódott a BRFK Életvédelmi Osztálya. A széleskörű adatgyűjtés eredményeként a nyomozók azonosítottak, majd szeptember 22-én XXI. kerületi lakcímeikről előállítottak két fiatalembert. A nyomozás adatai szerint a 20 éves Sz. Bence és a 25 éves Sz. Krisztián, utóbbi kocsijával idén július 20-án éjszaka a későbbi áldozattal együtt ment a csepeli gyárterülethez, ahol Sz. Bence megkéselte a 21 éves fiatalembert.

A BRFK Sz. Bencét emberölés bűntett, Sz. Krisztiánt, aki tudott a gyilkosságról, de nem értesítette a hatóságot, bűnpártolás bűntett megalapozott gyanúja miatt hallgatták ki. Lakásaikon megtalálták az áldozat telefonját, laptopját, iratait és más értéktárgyait, Sz. Bencétől pedig az elkövetéshez használt, még mindig véres kés is előkerült. Mindkét gyanúsított beismerő vallomást tett. A BRFK nyomozói őrizetbe vették őket, a bíróság azóta elrendelte Sz. Bence letartóztatását, illetve Sz. Krisztián bűnügyi felügyeletét. A rendőrök azt még vizsgálják, hogy mi volt a bűncselekmény indítéka.​

Forrás