Két hónapos csecsemőt hagyott hátra az M1-es horrorbaleset áldozata

Hírek Admin Friday 19th April 2024
Két hónapos csecsemőt hagyott hátra az M1-es horrorbaleset áldozata

A kamionos megpróbálta elkerülni az ütközést, azonban elkerülhetetlen volt. Úgy tudni, hogy egy kamera az egész szörnyűséget rögzítette.

Mint arról a Bors is beszámolt, hosszú órákra lezárták csütörtökön az M1-es autópálya zsámbéki szakaszát, a 28-as kilométernél ugyanis szörnyű baleset történt:

két kamionos rohant egymásba, az ütközés pedig olyan erejű volt, hogy az egyik sofőr a helyszínen meghalt.

Bár a becsapódó kamion rendszáma szlovák volt, lapunk úgy tudja, hogy mindkét járművet magyar sofőr vezette.

Hirdetés

A beszámolók szerint az ütközés olyan brutális erejű volt, hogy mindkét kamion szétzúzódott, az elől haladóba belerohanó teherautó eleje pedig a felismerhetetlenségig összeroncsolódott.

Szörnyű volt a helyszín, az a kamion elől úgy nézett ki, mintha satuba fogták volna. Már akkor látszott, hogy aki benne ült, sajnos nem élhette túl, ha mégis, ahhoz óriási szerencse kellett volna – mondta a Borsnak egy szemtanú. Bár a sofőrt megpróbálták megmenteni, már nem lehetett rajta segíteni, úgy tudni, hogy a férfi egy két hónapos kisbaba apukája volt. 

Információink szerint az elől haladó kamion női sofőrje látta, hogy a mögötte érkező kamionos társa már nem tud megállni, így megpróbálta elkerülni a balesetet, de hiába próbálta a monstrumot a gyorsítósávba kormányozni, esélye sem volt az elkerülésre. Azt, hogy pontosan mi okozta a balesetet, egyelőre nem tudni, azonban lehetséges, hogy egy arra járó kocsi fedélzeti kamerája felvételt készített a tragédiáról, ami tisztázhatja majd a körülményeket. 

2.5 ezer Megosztás
.

Hozzászólás jelenleg nem lehetséges.

document.getElementsByTagName("head")[0].appendChild(s); })();