3 gyermek életéért küzdenek a budapesti kórházban, vonatra állva szelfiztek..

Három olyan fiatal életéért küzdenek jelenleg a budapesti Bethesda Gyermekkórházban, akik magasfeszültségű áramütést szenvedtek. A kamaszok körében évek óta hódít egy kihívás, miszerint vonatok tetején szelfiznek vagy éppen videókat készítenek magukról. A mutatvány azért is rendkívül veszélyes, mert a magasfeszültségű áram közelében is kigyulladhat az emberi test.

„Soha, soha, ne másszatok vonatra!” – ezzel a címmel intézett felhívást a fiatalokhoz a Bethesda Gyermekkórház. Az intézményben most 3 olyan fiatal életéért küzdenek, akiket magasfeszültségű áramütés ért. A Kékvillogó.hu legfrissebb híreit ide kattintva éred el!

3 fiatal van életveszélyben
„Jelenleg is három olyan súlyosan égett fiatal életéért, gyógyulásáért küzdünk égésintenzív osztályunkon, akik vonattetőre másztak szelfizni (vagy épp fent lévő társukat menteni) vagy egyszerűen kipróbálni, milyen érzés fent lenni. Soha nem szabadna átélni, amit ők és gyógyítóik ebben a percben is átélnek” – írja az intézmény.

Meggyullad az emberi test
„A magasfeszültségű vezetéket nem kell megérinteni, másfél-két méteres távolságból is áthúz az áram, a 25 000 Volt és meggyullad az emberi test! Osszátok meg, és jutassátok el ennek üzenetét ma legalább egy fiatalhoz!!!” – hívja fel a figyelmet a veszélyre a kórház.

Sárospataki eset
Idén áprilisban, Sárospatakon egy 16 éves fiú a vasútállomáson felmászott egy tehervagon tetejére, hogy fényképet készítsen, de “a felsővezetékben lévő magasfeszültség áthúzott rajta”. 15 éves barátja megpróbált segíteni, de ő is súlyosan megsérült.

Szabadbattyáni eset
Tavaly nyáron nagyfeszültségű áram ütött meg egy kamaszt a szabadbattyányi vasútállomáson. A fiú egy barátjával éppen Siófokról tartott Balatonfüredre egy buliból – írja a BudaPestkörnyeke.hu

Egy tehervagonra mászott fel
Egy üres tehervagon tetejére mászott fel, hogy arról videó készülhessen. A felsővezetékből nagyfeszültségű áramütés érte és a ruhája pedig felgyulladt, a lángokat a vasút egyik munkatársa oltotta el porral oltóval. A fiút életveszélyes állapotban szállították kórházba.

Trend lett belőle
Magyarország mellett Romániában is az elmúlt években vált trenddé az, hogy a kamaszok a vonatok tetejére másznak, és ott készítenek szelfit magukról. Mindez már több alkalommal is halálos balesetet eredményezett, de ennek ellenére is történnek újabb és újabb esetek.

Meghalt egy 15 éves fiú Csütörtök délután egy 15 éves fiú mászott fel egy vonat tetejére Gyulafehérváron, a borbándi pályaudvaron, ahol áramütés érte őt. Ezután a kiérkező rohammentők sem tudták megmenteni az életét.

Szelfit akart készíteni
Az esetet rekonstruáló hatóságok szerint a kamasz egy tehervagon tetejére mászott fel azért, hogy szelfit készítsen, de óvatlan volt, és túl közel került a felsővezetékhez, amely így megrázta. A jelenség az elmúlt években annyira elharapózott, hogy a román vasúttársaság tájékoztató kampányt is indított annak érdekében, hogy elejét vegyék ezeknek a baleseteknek – írja a foter.ro.

Forrás