Több tízezer forinttal kedveskedik a kormány a nyugdíjasoknak 

Az év eleji 5 százalékos nyugdíjemelés után július elejétől újabb emelést kapnak a nyugdíjasok, és visszamenőlegesen az első hat hónapra is megkapják a nyugdíjasok az emelést egy összegben – jelentett be Gulyás Gergely miniszter a mai Kormányinfón. Megnéztük, mekkora lesz az egyszeri juttatás és az emelés mértéke a medián és az átlag nyugdíj esetében, és hogy mekkora költségvetési hatása lesz az emelésnek.

Bejelentették a nyugdíjemelést

Az év elején 5 százalékban határoztuk meg a nyugdíjemelés mértékét, ez elmarad az inflációtól. Az infláció 8,9% lehet idén a jegybank és a kormány szerint, de sok a bizonytalanság. Az eltérés jelentős, ezért 3,9%-kal nőnek a nyugdíjak július elejétől. A megelőző 6 hónapra vonatkozó juttatásokat egyszerre kapják meg a nyugdíjasok – mondta Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter a mai Kormányinfón.

A döntést néhány napja Szentkirályi Alexandra kormányszóvivő is már előre jelezte, a Facebookon azt írta, „az év eleji 5 százalékos növekedést nyáron egy újabb, 2-3 százalékos nyugdíjemelés követheti”.

Hirdetés

Farkas András vendégszerzőnk korábbi elemzésében szintén előre vetítette a nyugdíj-korrekciót, sőt, úgy vélekedett, hogy idén akár kétszer is szükség lehet korrekcióra, a második emelés ősszel valószínűsíthető. Néhány napja a nyugdíjszakértő arra számított, hogy júniusban 3-4 százalékos, novemberben további 2-3 százalékos pótlólagos emelésre lesz szükség a nyugdíjak vásárlóértékének átlagos megőrzéséhez – ha addig nem súlyosbodik tovább a pénzromlás. A szakértő szerint a két nyugdíjkorrekció „metaforikusan egy 14. havi nyugdíjjal ér fel”.

Mennyi az annyi?

A kormány ma bejelentett nyugdíjkorrekciója tehát visszamenőlegesen is kompenzálja a nyugdíjasokat, egy összegben hathavi emelést kapnak meg július elején: 

EZ A 135 EZER FORINTOS MEDIÁN NYUGDÍJ ESETÉBEN 31 600 FORINTOS, A 161 EZER FORINTOS ÁTLAG NYUGDÍJ ESETÉBEN 37 674 FORINTOS EGY ÖSSZEGŰ JUTTATÁST JELENT.

Hirdetés

Hogyan változnak a nyugdíjak?

Júliusi emelés előtt Júliustól Emelkedés mértéke Egyösszegű juttatás

Medián nyugdíj 135 000 140 265 5 265 31 590

Átlag nyugdíj 161 000 167 279 6 279 37 674

Forrás: Portfolio számítás  

Az év hátrelévő részében a medián nyugdíj havonta 5265 forinttal, az átlag nyugdíj havonta 6279 forinttal nő már biztosan. Ha az infláció továbbra is emelkedik, akkor ősszel további kompenzációra számíthatnak a nyugdíjasok.

Farkas András számításai szerint 1 százalékpontnyi nyugdíjemelés mintegy 40 milliárd forintos terhet jelent a költségvetésnek, így a mostani 3,9 százalékos emelés nagyjából 156 milliárd forintba kerül az államnak.