Egy család legalább tíz tagja meghalt a török szállodatűzben, amelyben többen halálra égtek

Folyamatosan azonosítják a holttesteket a törökországi szállodatűz után, kiderült, hogy számos család több tagja is életét vesztette a katasztrófában. Az egyik család több mint tíz tagját elvesztette a tűzben, a török elnök a felelősök törvény előtti számonkérését ígérte.

Gyásznapot tartanak Törökországban, miután kedden az északnyugati régióban hetvenhatan meghaltak és legalább 50-en megsérültek egy szállodatűzben. A lángok a Bolu tartományban található kartalkayai üdülőhelyen a 12 emeletes Grand Kartal Hotel étteremszintjén hajnali fél 4-kor csaptak fel, és fél óra leforgása alatt elborították az egész épületet.

A tűzben elhunytakról folyamatosan érkeznek információk, bár néhány holttestet még azonosítani kell. A BBC közzétette az eddig ismerhető áldozatok neveit, amiből kiderül, hogy egy családnak legalább 10 tagja meghalt a katasztrófában.

A Turkish Airlines feketére változtatta profil- és borítóképét is a Facebookon, miután közölték, hogy egyik alkalmazottjuk, Zehra Sena Gültekin és a férje, Bilal Gültekin, valamint három közös gyermekük is életét vesztette, továbbá az üzletemberként dolgozó apa két testvére is meghalt a tűzben. A hírek szerint a család legalább tíz tagja hunyt el a katasztrófában.

Hirdetés

A törökországi szállodatűzben életüket vesztették:

  • A Török Szélenergia Szövetség egyik tagszervezetének a vezérigazgatója, annak testvére és két gyermeke.
  • A Tarsus Amerikai Főiskola egyik öregdiákja, felesége és két gyermeke.
  • Az ÍELEV magángimnázium egyik diákja, a szülei és a testvére.
  • A szálloda személyzetének két tagja: egy szakács és egy újonnan belépett munkatárs.
  • Az Özyegin Egyetem Gazdaságtudományi Karának professzora és a lánya.
  • Sözcü isztambuli újság egyik újságírója, felesége és két gyermekük.
  • A TED isztambuli főiskola diákja és édesanyja.
  • A Fenerbahce isztambuli sportklub 10 éves úszója és édesanyja.
  • A helyi sportklub alelnökének felesége és lánya.
  • Az OYAK cementgyár igazgatója, felesége és lánya.
  • A Török Neurológiai Társaság egyik tagja és családja.
  • A Baskent Egyetem korábbi diákja és lánya, valamint egy orvostanhallgatója.

Mint arról korábban beszámoltunk, a török fővárostól mintegy 300 kilométerre fekvő  Kartalkaya síparadicsom egyik szállodájában tűz ütött ki. A 12 emeletes hotelnek a katasztrófa idején összesen 238 vendége volt, közülük 76-an hunytak el. A túlélők pánikszerű menekülésekről számoltak be, többen azért haltak meg, mert az ablakon keresztül ugrottak ki, hogy megpróbálják menteni az életüket. A szálloda a tűzben teljesen elégett.

Folytatódnak az oltási munkálatok a Grand Kartal Hotelben 2025. január 21-én

Folytatódnak az oltási munkálatok a Grand Kartal Hotelben 2025. január 21-én

Hirdetés

Fotó: dia images / Getty Images Hungary

A szörnyű eset után Recep Tayyip Erdogan nemzeti gyásznapot rendelt el, és a felelősök törvény előtti elszámoltatásáról beszélt. Kilenc embert már őrizetbe is vettek, köztük a szálloda tulajdonosát. A hotel szerdán közleményben fejezte ki mélységes fájdalmát, és teljes együttműködést ígért a nyomozás során. „Együttműködünk a hatóságokkal, hogy fényt derítsünk az eset minden vetületére” − írták a közleményben. A tűz okát egyelőre még nem közölték.