Galambos Lajos újra szerelmes ! Lajcsira rátalált az igazi szerelem. Csodás, ami most kiderült

Galambos Lajos és Boglárka már több, mint három hónapja elváltak, de a közös gyerekek és együtt töltött évek örökre összeköti őket. A trombitaművész nehéz éveket tudhat maga mögött, és a csónakházába vonult vissza, de most úgy tűnik egy titokzatos hölgy meghódította a szívét.

Lajcsi újra nyitott a szerelemre

– Már hosszú ideje a csónakházamban éltem, és ott az egyedüllét kényelme megérintett, de ez nem jelenti azt, hogy nem akarok vagy nem tudok ebből kilépni. Az az igazság, hogy nyitott vagyok egy új szerelemre, és van is a környezetemben olyan, akivel el tudom képzelni, hogy hosszú távon egy párt alkossunk – árulta el sejtelmesen a zenész a Blikknek.

– Nem vagyok egy egyszerű eset. Folyamatosan dolgozom, hétvégén fellépni járok, a vasárnap pedig szigorúan a gyermekeimé. Ráadásul az ő áldásuk is kell, ha párválasztásról van szó. Annyit elmondhatok, hogy a boldogság életérzése már itt van az életemben.

Már új életét tervezi

– Az eladás jó irányba halad, és most szervezem a budapesti életemet, jobban mondva életünket. Bár az volt a terv, hogy vidéken építkezünk a gyerekekkel, végül közösen úgy döntöttünk, a fővárosban legyen a székhely. Persze, ennek ellenére vidéken is lesz egy bázisunk, ott, ahol ők felnőttek. Budán vettünk egy társasházat, ahol a gyerekeknek is lesz egy saját apartmanjuk. Örültem, hogy a gyerekeim szeretnének a közelembe lenni, holott választhatták volna azt, hogy mindenki külön éljen, nem haragudtam volna rájuk ezért.Minden vasárnap együtt ebédelünk, majd hosszú órákig beszélgetünk a világ dolgairól, a gyerekek terveiről, céljairól. A sok nehézség ellenére, amelyek az elmúlt években adódtak, a gyerekeimmel nagyon jó, szoros kapcsolatom alakult ki, sok időt tudunk együtt tölteni, ami kárpótol azért, hogy kiskorukban a sok munka miatt nem lehettem velük annyit, mint szerettem volna – árulta el Lajcsi.

Hirdetés