A csöppség életét már nem tudták megmenteni.
Egy három hónapos csecsemő halt meg szén-monoxid-mérgezésben Budapest XVII. kerületében, a Borsó utcában karácsony másnapján – közölte az Országos Katasztrófavédelmi Igazgatóság szóvivője csütörtökön az MTI-vel. Mukics Dániel tájékoztatása szerint csütörtökön negyed tizenegykor érkezett a bejelentés a katasztrófavédelemhez a szén-monoxid-mérgezésről. A Borsó utcai 120 négyzetméteres családi ház előterében egy nyílt égésterű gázkazán és egy szintén nyílt égésterű vízmelegítő üzemelt jól szigetelő nyílászárók mellett.Az épületben négyen tartózkodtak, mind a négyen szén-monoxid-mérgezést szenvedtek, közülük egy felnőtt elájult, egy három hónapos kisbaba pedig életét vesztette
– tájékoztatott a szóvivő.
Hozzátette: a helyszínen olyan magas szén-monoxid-koncentráció volt, amelytől a mérőműszer is kiakadt.
A közleményben Mukics Dániel felhívta a figyelmet arra, hogy a legtöbbször akkor keletkezik szén-monoxid, amikor zárt térben nyílt láng ég, és nem megfelelő a levegő-utánpótlás. A tűz elhasználja a helyiség levegőjét és tökéletlen égés jön létre, amelynek a mellékterméke a rendkívül mérgező szén-monoxid. Ahol zárt térben nyílt láng ég, ott állandó és automatikus szellőzésről kell gondoskodni, nem elég néha szellőztetni, az ablakokba légbevezetőket kell szerelni. Emellett érdemes évente egyszer ellenőriztetni a fűtőeszközöket, vízmelegítőket és szén-monoxid-érzékelőt is beszerezni – emelte ki.
Forrás