Geronazzo Mária nevét a 2000-es évek derekán sokszor hallhattuk: botrányhősnőként került a köztudatba, rengeteg cikk született róla, sok tévéműsorban is feltűnt. Hatalmasra plasztikázott szája lett a védjegye. 2010-ben viszont váratlanul tűnt el a nyilvánosság elől, azóta nem is halhattunk felőle.
Geronazzo Mária ma
A Blikknek viszont most hosszú hallgatás után interjút adott, kiderült, külföldön élt jó ideig, ahol tévés karrierbe kezdett.
Geronazzo Mária hosszú évekig élt Svájcban / Fotó: Zsolnai Péter
Csalódtam a médiában. Elegem lett, sok volt. A lányom eljött értem, hogy menjek ki hozzá Svájcba. és úgy döntöttem, vele megyek. Ott is ragadtam hosszú évekre – kezdte az interjút a 67 éves híresség.
Visszavonultan élt külföldön, és a spiritualitás felé fordult. – Egy ezoterikus tévénél dolgoztam, sokat tanultam, nagymester lettem. Egyébként a 66 munkatárs közül én voltam Mike Siva mester kedvence.Immár visszatért Magyarországra, itthon is ezzel a témával szeretne foglalkozni, indítana egy műsort az interneten.
– Ahol a boldogsággal foglalkozom majd, mert sok a boldogtalan ember. A koromból adódóan segíthetek nekik. Egyébként tanulni is szeretnék még, méghozzá pszichológiát, amiben a lányom is támogat. Úgyhogy hamarosan jelentkezem az egyetemre, és képezni fogom magam.
Forrás