Előre sejteni lehetett, hogy nagy baj készül. Most jelentették be a szomorú hírt Noszály Sándorról


Újabb aggasztó hír érkezett Noszály Sándorról. Mindenki aggódik, továbbra is nagyon zavartan viselkedik Noszály Sándor. Most pedig igazán váratlant lépett, amivel alaposan ráijesztett a rajongóira: Eltűnt Noszály Sándor az Instagramról, ahol az elmúlt napokban több videót is közzétett. Mint ismert, a felvételeket Los Angelesben tartózkodása során kezdte el készíteni, zavartan viselkedett és még a rendőrséggel is meggyűlt a baja.

Ezt követően sorra jelentek meg az aggasztó jellegű tartalmak az egykori Nagy Ő közösségi oldalán, aminek kedd este nyoma veszett. Egyik utolsó, drámai hangvételű üzenetében azt mondta, hogy volt felesége, Novák Heni miatt került újra mélypontra, aztán már órákra eltűnt, nem posztolt. Kedd reggel egy újabb videóval tudatta követőivel, úton van a repülőtérre és elindult Magyarországra, aztán estére már nem volt elérhető az Instagram-oldala. Forrás