Rendkívüli! Rettenetes buszbaleset történt, legalább 12 diák életét vesztette – ÍME a borzalmas részletek

Úgy tudni buszsofőr gyorsan hajtott és elvesztette irányítását a jármű felett.

Egyetemi diákokat szállító busz szenvedett balesetet Egyiptom északkeleti részén; 12 meghaltak és 33-an megsebesültek a járművön utazók közül – közölte hétfőn este a kairói egészségügyi minisztérium.

A tárca szerint a buszon a szuezi kormányzóságban található Galala Egyetem diákjai utaztak éppen hazafelé a Kairót a Vörös-tenger partján található településekkel összekötő autópályán, amikor a baleset bekövetkezett. A felborult buszhoz 28 mentő érkezett ki. A tájékoztatás szerint a sérülteket a Szuezi Egészségügyi Központba szállították, bár állapotukról nem közöltek további információt.

A Szada al-Balad kormánypárti hírportál szerint a buszsofőr gyorsan hajtott és elvesztette irányítását a jármű felett.

Forrás