Tíz órán át a kórházi folyosón sétálva vajúdott a kismama, közben hiába kérte az orvosokat, hogy császármetszéssel hozhassa világra a kisbabáját. A gyermek nem élte túl a megpróbáltatást. Hiába van kora délután, Kehidakustányban a Horváth család nappalijában mécsesek lángja imbolyog. Karina emlékét idézik. A kislány fél éve érkezett erre a világra, és úgy távozott el, hogy az édesanyja egyszer sem ölelhette át.
A babaszobában a kiságy, a számtalan játék, a szebbnél szebb ruhácska mind-mind a szülők tragédiájáról mesél. Karina sírja a kehidakustányi főútról is jól látszik. A temetőben a márványból faragott sírkövön szívbe markoló sorok tudatják, ez itt a pici lány nyughelye. – Ha esik, ha fúj, én minden nap kimegyek a temetőbe. Beszélgetek a kislányommal, és a végén, amikor hazaindulok, arra kérem az angyalokat, hogy vigyázzanak rá – sóhajtotta Horváth Norbert, a tragikus sorsú kislány édesapja. – Soha nem felejtem el azt a július 8 -i napot.
Altatásban voltam, amikor Karina császármetszéssel világra jött – emlékezett a történtekre Horváth Tarr Brigitta. – A férjem később mesélte, hogy a folyosón várakozva még hallotta, amit a gyermekünk felsír. Aztán csend lett. Amikor a szobában felébredtem, a férjem mellettem volt. Rosszat sejtettem, mikor a kérdésemre azt felelte, hogy még mindig nem hozták be a kisbabánkat. Aztán benyitott két, szomorú arcú orvos. „Tragédia történt, meghalt a baba – mondták”. – Abban a pillanatban láttam a férjemet, ahogy épp megsemmisül. Fel se fogtam, mi történt – folytatta Brigitta. – Azt feleltem, hogy ez nem lehet igaz. Az orvos azt mondogatta, hogy nem tudják mi történt, biztos, hogy beteg volt a babám. Csakhogy Brigitta ezt képtelen volt elfogadni, hiszen az ország legjobb orvosaihoz járt, minden előzetes vizsgálat azt mutatta, hogy a magzat egészséges, szépen, előírásszerűen fejlődött.
– Amikor megkérdezték, szeretnénk-e elköszönni a kislányunktól, a férjemnek nem volt ereje hozzá. Inkább kiment a szobából. Nekem nem volt választásom, hiszen az anyja vagyok, muszáj volt látnom őt. Mégis sokkot kaptam, amikor behozták a picit. Egy gyönyörű alvó kisbabát láttam. Aki nem nyitotta ki a szemét, nem nézett rám. Brigittáék azóta is siratják a gyermeküket. Pedig annyira izgatottan várták az érkezését. Az anya arról mesél, hogy Karina lombikbaba volt, két évig küszködtek érte. Emlékszik, hajnali fél egy volt, mikor elfolyt a magzatvíz. Fél óra múlva már a kórház szülészetén voltak. Minden előzetes vizsgálatot elvégeztek, majd befektették egy ötágyas szobába. A vajúdva jajgató kismama a fájdalom miatt tíz órán át sétált a folyosón, nem akart a szobatársai terhére lenni. Az orvosok még este hatkor is azt mondták neki, minden rendben van. Hiába kérte, hogy császármetszéssel hozhassa világra a picit, azt a választ kapta, hogy nem kell. Végül este 8-kor bevitték Brigittát a műtőbe, elaltatták, majd 40 perc múlva kiemelték a babát.
– A papíron az szerepelt, hogy a kislányunk halva született. Hogy 50 percig próbálták újraéleszteni. Csakhogy a férjem a folyosón hallotta, mikor a műtőben felsírt a pici. Ráadásul az orvosok utána egy szóval sem említették, hogy küzdöttek érte. Az ügyet már a rendőrség és a szakértők is vizsgálják. Brigitta a kórházban öt napig nem aludt, egyre csak válaszokat keresett a kérdéseire. De nem kapott. Várta, ha hazaengedik, talán akkor könnyebb lesz. De nem lett. Éjszakánként meg jöttek a rémálmok, Brigitta újra és újra átélte a szülési fájdalmat. Hogy nem segít neki senki. Hogy nem tudja megvédeni a kislányát, aki a testében épp haldoklik. – Miután kiengedtek a kórházból, másnap ismeretlen tettes ellen foglalkozás körében elkövetett halált okozó gondatlan veszélyeztetés miatt feljelentést tettem az illetékes rengdőrkapitányságon – folytatja Brigitta. Aztán a temetésről mesél. Hogy az volt a legnehezebb. – Csak a rokonok voltak ott, a barátnőimnek nem engedtem, hogy eljöjjenek. Mindannyian anyák, rossz lett volna látni őket, amint Karina hamvait a sírba helyezik – magyarázza. – Azóta pörölök a sorssal.
Végig mentem a gyász fázisain, előbb a fájdalom jött, aztán a düh. Okoltam magam, hogy miért nem húztam ki az infúziót? Miért nem álltam fel az ágyról? Miért nem csaptam az asztalra? Éreztem, hogy baj van, de a kórházban csak azt hajtogatták, nyugodjak meg, minden rendben. Hittem nekik, bíztam bennük. Tudom, tovább kell lépni ezen. De ettől a gondolattól meg lelkifurdalást érzek. Brigitta és férje, Norbert nem adja fel, hogy kisbabája legyen. De azt is szeretnék, hogy a kismamák jobban figyeljenek arra, hogy az adott kórházban mi a protokoll. Kérjenek tájékoztatást. Mert nekik semmit sem mondtak arról, hogy mi és miért fog történni. Dr. Ábrahám László a legismertebb, műhibaperekre szakosodott ügyvéd, a Horváth család jogi képviselője mindehhez annyit tett hozzá:
Az ügyben büntetőeljárás indult. Elkészült az igazságügyi szakértői vélemény, ami elmarasztalta a szülést vezető orvost. – Ebben az esetben az orvost büntetőjogi, a kórházat pedig polgárjogi, azaz kártérítési felelősség terheli. Sajnos mindez már nem adhatja vissza a szülőknek az elveszített gyermekét – magyarázta az atv-hu-nak Ábrahám László. -írja az ATV.hu